Régen is voltak fura darabok
Aratógép?
Magányos farkas
4 fotó
A háromszoros világbajnok, Niki Lauda nem merne mérget venni az idei világbajnokság végeredményére. Az osztrák legenda szerint nagyon kiegyenlített a küzdelem.

“Pillanatnyilag mindkét csapat egy szinten áll, főképp, hogy a pilóták hibáznak is néha-néha. Bár Massa tökéletesen versenyzett a Hungaroringen, nem sokra ment vele a motorhiba miatt. Egyelőre Massa és Hamilton [az esélyes], Räikkönen teljesítménye végig ingadozik” – magyarázta Lauda.  

Míg a McLarennél a két pilóta közül egyértelműen Hamilton az “első számú”, addig a Ferrarinál Massa és Räikkönen is küzd, így egymástól is vehetnek el pontokat – a veterán szerint ez nem sokáig jelenthet gondot:

“Ez egyszer csak magától megoldódik majd, de jelenleg Massa van előnyben.”

A kérdésre, hogy címvédőként jobb helyzetben van-e Räikkönen a kihívóknál, Lauda egyértelműen válaszolt: “Egyáltalán nem”.