A hétszeres világbajnok Michael Schumacher már korábban visszaigazolta részvételét a a 2008-as Bajnokok Tornájára, míg Sébastian Loeb, minden idők legsikeresebb raliversenyzője, most döntött a részvételről.

Loeb 2003-ban és 2005-ben már elnyerte “bajnokok bajnoka” címet, és másik két alkalommal is döntős volt.

Loeb Schumacher ellen megy 1
Loeb Schumacher ellen megy 2

Loeb Schumacher ellen megy

Loeb Schumacher ellen megy

Loeb Schumacher ellen megy 7
Loeb Schumacher ellen megy 8
Loeb Schumacher ellen megy 9
Loeb Schumacher ellen megy 10
Fotó megosztása:
Loeb Schumacher ellen megy 11


Tavaly kislánya születése miatt nem vállalta az indulást. “Nagyon örülök, hogy visszatérhetek a Bajonok Tornájára, arra a versenyre, amit minden alkalommal nagyon élvezek”.

“Nagyon jó lesz újra összecsapni Schumacherrel, mint 2004-ben. Nagyon közel lakunk egymáshoz, mégis ritkán van alkalmunk találkozni” – mondta a francia. Loeb egyébként visszavágásra készül, mert utoljára egy motorversenyen találkozott a némettel, ahol kikapott tőle.

A Race of Champions elnvezésű verseny december 14-én lesz Londonban, a Wembley-stadionban. A párhuzamos pályákon, különböző versenyautókkal száguldó versenyzők között ott lesz még Andy Priaulx, Troy Bayliss, Jenson Button, Mark Webber és Sebastien Vettel is.