Állítólag ordibált is

Állítólag ordibált is

Michael Schumachernek nem volt épp jó hete, a múlt hét közepén a Nürburgringen tesztelés közben tört össze egy Ferrari F430-ast, a legfrissebb hírek szerint vasárnap pedig egy gyalogost ütött el Angliában.

A brit Mirrornak az áldozat – egy kenti autókereskedő – mesélte el a történetet. Az áldozatot Schumi egy Fiat Ducatóval ütötte el, amikor előzni akart. A német szupersztár a repülőtérre sietett – hihető, volt már hasonló.

“Schumacher ordibált: mi a f.szt csinált maga az úton?! Ideges volt, és úgy tett, mintha én lettem volna a hibás. Hívtam a rendőrséget” – mesélte az elütött férfi, aki épp a garázsát zárta be, és így került az út szélére.  

A rendőrök megszondáztatták és kikérdezték Schumit, bár először nem akarták elhinni, hogy a hétszeres világbajnokkal van dolguk. Az áldozat, akinek egyébként csak a lábszárán keletkezett egy véraláfutás másnap, így emlékszik:

“Az egyik rendőr odajött, és mondta, hogy a fickó azt állítja, hogy ő Michael Schumacher. Egy másik mondta, hogy látta az igazolványát, és tényleg ő az. Schumacher egyáltalán nem kért bocsánatot. Amikor végeztünk, beült az autóba és elhajtott, még egy pillantásra sem méltatott. Nagyon arrogáns volt.”

Schumacher szóvivője, Sabine Kehm megerősítette a hírt:

“Ütközés történt, de senki sem sérült meg. Michael együttműködött a rendőrökkel. Többet nem kívánunk mondani az ügyről.”