A szavazás után sem csitultak azonban a kedélyek, a lemondást többen ezután is elvárják, sőt némelyik autóklub fontolgatja az FIA-ból való kilépést. A nyilvánosságot nem különösebben kedvelő világbajnok, Kimi Räikkönen azonban másképp gondolkodik. A finn szerint Mosley “jól döntött”, amiért nem távozott önként az elnöki székből.
“A magánéletéről van szó, azt pedig úgy éli, ahogy akarja, sem nekem, sem másnak nem kellene beleütnie az orrát. Nekem nem igazán számít, hogy mit csinált, magánügy, semmi köze a Forma-1-hez” – fogalmazott a 28 éves versenyző.




