“Nagyszerű ez a győzelem, de nem vagyok teljesen elégedett, mert ha Felipe még két körig maga mögött tudta volna tartani Hamiltont, Kimi talán másodikként ért volna célba” – mondta Baldisserri a RAI-nak.
Massa a futam után azt nyilatkozta, hogy Hamilton túl erős volt, és egyszerűen nem tudta tartani a nehezebb autóval:
“Láttam a belső íven mellettem, és gondoltam, jól van, menj csak, majd meglátjuk mi lesz a következő kiállásnál.”
Kimi Räikkönen Isztambulban Lewis Hamilton mögött alig fél másodperccel lemaradva a harmadik helyen ért célba.




