Harc a világbajnokságért
Kimi végre bajnok lett

Kimi végre bajnok lett

Kimi végre bajnok lett


A Forma-1-es mezőnyre évekig nyomasztó árnyékot vető hétszeres világbajnok, Michael Schumacher tavalyi visszavonulása után 2007-ben két csapat négy versenyzője küzdött a címért. A McLaren és a Ferrari pilótái az utolsó pillanatig többesélyes végkimenetellel ajándékozták meg a nézőket. Papíron mindenképp az elmúlt évtizedek egyik legizgalmasabb szezonját láthattuk, a négy élmenő közül a ferraris Felipe Massa három, a két mclarenes, Lewis Hamilton és Fernando Alonso négy-négy, míg a végül diadalmaskodó Kimi Räikkönen hat futamot nyert meg.

Maguk a versenyek azonban hagytak némi kívánnivalót maguk után, több alkalommal is unalmas körmenetet követhettünk figyelemmel. A döntő Brazil Nagydíjra még mindig hárman voltak esélyesek – ilyen 20 évvel ezelőtt volt utoljára – és a verseny fordulataira igazán nem lehetett panasz. A schumacheri korszak egyhangúsága után valóban változás következett.

Massa és Kubica az őrület határán Japánban – az év csatája


Az üstökös

Hamilton jött, látott és győzött is néhányszor

Hamilton jött, látott és győzött is néhányszor

Hamilton jött, látott és győzött is néhányszor


2007-ben láthattuk a Forma-1 történetének legsikeresebb bemutatkozását is, a McLarennél debütált 2006-os GP2-bajnok, Lewis Hamilton egy idény leforgása alatt sztár státuszba emelkedett. Az elképesztően tehetséges újonc már a legelső futamon, Ausztráliában kimutatta a foga fehérjét – ha a csapatstratégia nem akadályozta volna meg, a brit fiú a kétszeres világbajnok előtt, másodikként ért volna célba.

Hamilton hihetetlen rekordot állított fel azzal, hogy pályafutásának első kilenc versenyén folyamatosan a dobogóra állhatott. A futamgyőzelmek sem várattak sokig magukra, a csodagyerek már hatodik futamán, a kaotikus Kanadai Nagydíjon győzött, majd egy héttel később ismételt is Indianapolisban. Hamilton szintén győzött nálunk és Fuji pályán tartott úszóversenyen is ő volt a legjobb, bár vezetése komoly kritikákat váltott ki.

A világbajnokságot az idény közepétől vezető új csillag az utolsó két versenyen esett vissza, pontosan a tapasztalatlanságából eredő hibák miatt. Mindenesetre Hamilton a jövő szupersztárja, biztosan begyűjt néhány bajnokságot a következő évtizedben.

Alonso feltartja Hamiltont a Hungaroringen – a hidegháború forróra fordul



A siker hullámvasútján

Hatalmas meglepetést jelentett idén a csapatok közti erőviszonyok látványos átalakulása. A 2005-ös és 2006-os év bajnoka, a Renault katasztrofálisan visszacsúszott, az elmúlt évek hajrázásában nem maradt idő az új autó fejlesztésére, és a Bridgestone gumikra váltás is rosszul jött a francia Michelin mintacsapatának. Flavio Briatoréék irányt vesztettek a fejlesztésben, talán még a mai napig sem tudják, hogy pontosan mi is volt a baj. De reményt jelenthet számukra, hogy a 2008-as fejlesztéseknek már idejekorán nekiláttak és Alonso is visszatért hozzájuk. Hogy a spanyol hogyan fér össze egy szintén nagy tehetségnek tartott újonccal, az ifjabb Piquet-vel, még a jövő zenéje.

A papagáj-Renault visszacsúszott

A papagáj-Renault visszacsúszott

A papagáj-Renault visszacsúszott


A Renault-nál is nagyobbat bukott a Honda 2007-ben, a japán csapat tavaly a Hungaroringen még Jenson Button futamgyőzelmét ünnepelhette, idén azonban jó ideig a pontszerzés is lehetetlennek tűnt számukra, még a B-csapat, a Super Aguri is eredményesebb volt náluk az idény első kétharmadában.

A BMW Sauber idén nagy ugrást hajtott végre, a bajor-svájci csapat megkérdőjelezhetetlenül a harmadik erővé vált a mezőnyben, az utolsó, legnehezebb lépés azonban még hátravan: a dobogó legfelső foka, a Ferrari és a McLaren beérése a feladat jövőre.

Az egyéni bajnoki címért az utolsó pillanatig folyó küzdelem eléggé leköthette a Ferrari és a McLaren erőforrásait – az utóbbi a kémügy miatt fejlesztéseket is befagyasztott – ahhoz, hogy jól eltalált fejlesztésekkel egy-két rivális csapat melléjük emelkedjen a jövő évben, ha szerencsénk van, 2008-ban a Ferrari, a McLaren, a BMW és a Renault versenyzői is harcba szállhatnak majd a bajnokságért.

Robert Kubica óriási balesete Kanadában

A botrányok éve

2007 biztosan a botrányok miatt is sokáig emlékezetes marad a Forma-1 rajongók körében. Az események legfőbb szereplője a McLaren volt, náluk a szezon második felében a csapaton belül elmérgesedett viszonyok mellett az egyre súlyosabb kémügyet is kezelniük kellett.

Nem bírtak egymással

Nem bírtak egymással

Nem bírtak egymással


Alonso a régi csapatánál megszokott kiemelt bánásmódot már a kezdetektől hiányolta, a sikert sikerre halmozó, és nem ritkán őt is elverő Hamilton pedig csak rontott a helyzeten. Emlékezetes a Magyar Nagydíjon történt feltartás, amikor Alonso nem engedte Hamiltont utolsó gyors kört futni. Ezután már szinte egyenes út vezetett az elváláshoz, a csapatfőnök, Ron Dennis és versenyzője szóba sem álltak egymással.

Minden idők legnagyobb Forma-1-es botrányának középpontjában is a wokingi csapat állt – főtervezőjük hónapokon keresztül titkos Ferrari-információkat szerzett az olaszok egyik emberétől. A McLaren az ügy kirobbanása után első alkalommal még egy ejnye-bejnyével megúszta, másodszorra azonban már 100 millió dolláros bírságot és a konstruktőri bajnokságból való kizárást kapták büntetésként. Azóta az is kiderült, hogy 2008-as autójukhoz is felhasználták az olaszok adatait. A sok tagadás után a múlt héten végül mindent beismertek és mindenkitől bocsánatot kértek, az azonban biztos, hogy nimbuszuk komoly csorbát szenvedett.

Soha nem hallottunk ennyiszer az FIA-ról

Soha nem hallottunk ennyiszer az FIA-ról

Soha nem hallottunk ennyiszer az FIA-ról


A McLaren után a Renault-nak is hasonló vádakra kellett megfelelnie nemrég, de az FIA – ahogy először a brit csapat esetében is – elnézőnek bizonyult. A wokingiak múlt heti bocsánatkérése után pedig minden további tárgyalás nélkül lezárták a kémügyet – valószínűleg nem szeretnék tovább rontani a sport jó hírét. Nagyon úgy néz ki, hogy Max Mosleyék idén kiélték a rendcsináló-büntető hajlamaikat, ezért ha jövőre valaki nem csinál óriási butaságot, megúszhatjuk hasonló ügyek nélkül.

Az idei botrányoknak azonban lehetett jó hatása is: sokak figyelmét a sportra irányította a dolog, izgalmas versenyekkel pedig meg is tarthatja azt.

A végső összecsapás: a Brazil Nagydíj



Mi lesz itt?!

És hogy mit is várhatunk a jövő évtől? Ha szerencsénk van – és miért ne legyen?! – akkor 3-4 csapat 5-6 pilótája küzd majd a bajnoki címért, és “színesebb” lesz a dobogó. A versenyek minőségén pedig az elektronikus segédeszközök – elsősorban a kipörgésgátló – betiltása javíthat sokat, az ügyesebb  versenyzők gyengébb autókkal is nagyokat alakíthatnak, növekedhet az előzések és a balesetek száma is. Kíváncsian várhatjuk, hogy hogyan szerepel majd régi-új csapatánál Alonso, ahogy az is érdekes lesz, hogy hogyan válik be a McLaren újabb “repülő finnje”, Heikki Kovalainen, és hogy mire lesz képes a négyszeres ChampCar-bajnok Sebastien Bourdais az F1-ben.