Úgy tűnt, hogy szombat délelőtt (amerikai idő szerint) megdől az eddig látott McLaren fölény az indianapolisi versenypályán, miután a 3. szabadedzésen az utolsó percekben Sebastian Vettel tartotta a legjobb időt. Vélhetően jelentősen megnőtt volna a Robert Kubica helyettesítésére bevetett versenyző ázsiója, ha legjobbként zár, úgy, hogy idén alig vezette a BMW F1-es autóját.
Ám az edzés utolsó pillanatában a világbajnok Fernando Alonso 1perc 12.150 másodperces idejével 0,171 másodperccel megelőzte a német pilótát. Így a spanyol várhatja a legnagyobb eséllyel a délutáni időmérő edzést,annál is inkább, mert a tegnapi két szabadedzésen is leggyorsabbként zárt.
Kezdhetnek aggódni a Ferrarinál, hiszen nem javult a teljesítményük. A tegnapi 5. és 7. majd 3-4. helyeik után ma a 6.és a 7. idővel intették le pilótáikat. Hiába küszködnek, ezzel a teljesítménnyel lassan a harmadik sorból is kiszorulnak. A verseny izgalmai miatt csak remélni tudjuk, hogy altatnak és a versenytempójuk már jobb lesz.
Az nem túl meglepő, hogy Nick Heidfeld és Lewis Hamilton a vörösök előtt végzett, az annál inkább, hogy Heikki Kovalainen is. A finn a negyedik helyre kormányozta a Renault-t, mialatt csapattársa csak nyolcadikként zárt. Lehet, hogy szeretné még Silverstone-ban is a papagájszínű autót vezetni.
2007-es Amerikai Nagydíj, 3. szabadedzés, Indianapolis, 2007.06.16.
Nem hivatalos eredmények
|




