Ferrari-siker a Renault pályáján 1

Ferrari-siker a Renault pályáján

Tűzoltás. Talán így lehet jellemezni azt a taktikát, amit a Renault alkalmazott a Forma-1-es világbajnokság Francia Nagydíján, hogy csökkentsék veszteségüket. Felipe Massa a Ferrari csapat utasításnak megfelelően a rajtnál ügyesen feltartotta a támadásba lendült Fernando Alonsót, ezzel Michael Schumacher kis előnyre tett szert.

A Renault nagyon hamar belátta, hogy Magny-Cours-ban esélytelenek a hétszeres világbajnokkal szemben és támadásba lendültek Felipe Massa ellen. Alonso az első tankoláskor több üzemanyagot vett fel, mint a Ferrarik, és az olaszokénál később bekövetkező második kiálláskor is, ezzel háromról áttértek a két kiállásos taktikára.

Az így megspórolt kb. 20 másodperc elég volt ahhoz, hogy, amikor Massa harmadszor tankolt, Alonso másodikként folytassa. Ezzel a 2005-ös világbajnok előnye a pontversenyben nem négy, hanem csak két ponttal csökkent. Így bár Schumacher megszerezte idei negyedik, összességében 88. futamgyőzelmét, mégis a Renault lehet elégedettebb.

Az Amerikai Nagydíjat nem számítva, ahol idén Alonso nem nyert, ott második lett. Michael Schumacher viszont újabb eredménnyel bővítette rekordjainak számát, ugyanis ő az első, aki egy pályán nyolcszor tudott nyerni.

Bár Jarno Trulli kiesett a versenyből, a Toyota jól zárta a francia hétvégét, mert Ralf Schumacher megszerezte a negyedik helyet, sőt, ha a kerékcserénél nincs gond a bal hátsó kerék rögzítésével, jobb is lehetett volna.

De emiatt került közel hozzá Kimi Räikkönen, aki gyors volt, de nem volt igazán veszélyes ellenfeleire. Miután Trulli lelassult, eggyel előrébb lépett, így lett ötödik.

A Francia Nagydíj végeredménye:

1. M. SCHUMACHER Ferrari B 1h32’07″803 200.968 Km/h
2. ALONSO Renault M + 0’10″131 200.600 Km/h
3. MASSA Ferrari B + 0’22″546 200.151 Km/h
4. R. SCHUMACHER Toyota B + 0’27″212 199.983 Km/h
5. RAIKKÖNEN McLaren Mercedes M + 0’33″006 199.775 Km/h
6. FISICHELLA Renault M + 0’45″265 199.335 Km/h
7. DE LA ROSA McLaren Mercedes M + 0’49″407 199.187 Km/h
8. HEIDFELD BMW Sauber M +1 kör
9. COULTHARD RedBull Ferrari M +1 kör
10. SPEED Toro Rosso Cosw. M +1 kör
11. VILLENEUVE BMW Sauber M +1 kör
12. KLIEN RedBull Ferrari M +1 kör
13. LIUZZI Toro Rosso Cosw. M +1 kör
14. ROSBERG Williams Cosworth B +2 kör
15. ALBERS Midland Toyota B +2 kör
16. MONTAGNY S. Aguri F1 Honda B +3 kör

Kiestek:

17. BUTTON Honda M +9 kör
18. WEBBER Williams Cosworth B +17 kör
19. TRULLI Toyota B +31 kör
20. BARRICHELLO Honda M +52 kör
21. MONTEIRO Midland Toyota B +59 kör
22. SATO S. Aguri F1 Honda B +70 kör

Michael Schumacher:

“Jól indultuk és onnantól vezettük a versenyt. Nem tudtam előre, hogy milyen lesz a verseny, mert nem tudtunk hosszú távú szimulációt végezni szombaton. Sajnálom, hogy Felipe nem tudta megtartani a második helyet, de újra a dobogón van, ami fontos pontokat jelent a csapatnak.”

Fernando Alonso:

“Szoros volt a verseny eleje, majdnem a fűre kerültem, ezért fékeztem. Próbáltam előzni, de ez túl nehéz volt, így vártam a boxkiállásokra. Sok üzemanyagot tankoltam, hogy tovább kint tudjak maradni. A gumik elhasználódtak a futam végére, mert nehéz autóval is erőltettem őket.”

Felipe Massa:

“Meggyőződésem, hogy nagyon jó versenyt zártunk. Sajnos nem tudtam megvédeni a második helyet, de sok fontos pontot szereztem a csapatnak, és javult az én helyzetem is a pontversenyben Kimivel és Giancarlóval szemben.”