A legtöbb sportkocsiban a vezető alacsonyan ül, ami leginkább annak köszönhető, hogy azok tervezésénél törekednek arra, hogy minél kisebb legyen a karosszéria légellenállása és alacsonyabb legyen a súlypontja. Egy Lamborghini Huracán például mindössze 1,15 méter magas, de egy Porsche 911 GT3 sem magasabb 1,28 méternél.

Ennek eredményeképpen – a bennük lévő motor teljesítményétől függően – nagyobb végsebességre képesek. A kialakítás azonban kompromisszumokkal jár. Nem csoda, ha a magas építésű crossoverek és SUV-ok nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen ezekben alapvetően magasabb üléspozíció áll rendelkezésre. Egy közepes méretű SUV-ból (például Ford Kuga vagy Toyota RAV4) könnyebb a be- és kiszállás, emellett pedig általában nagyobb fej-, váll- és lábtérrel számolhatnak bennük a gépjárművezetők.

Kisebb kockázat?

Van azonban egy másik előnye is a SUV-oknak. A magasabb ülésmagasság lehetővé teszi a könnyebb pozícióváltást, habár növeli a medencetájék nyomását, ugyanakkor megkönnyíti a fájdalmas ülőpozíció elkerülését. Tudományos, már-már matematikai magyarázat is indokolja a magasabb üléspozíció fontosságát. Ilyen testhelyzetben ugyanis a derékszög körüli, enyhén nyitott csípő-térd szög kellemesen lazítja a végbélcsatorna ívét, vagyis az úgynevezett anorectalis szöget, aminek köszönhetően a széklet útja egyenletesebb lesz nagyvécézésnél, az erőlködés mérséklődik, kevesebb vénás pangás alakul ki. Vagyis ha hív a természet egy SUV ülésében, akkor a benzinkúton nagyobb valószínűséggel simább lesz a produkció a mellékhelyiségben. Ez már jól hangzik, ugye? És ennek azok is örülnek majd, akik a vécéajtó előtt ácsorognak, hogy könnyíthessenek magukon.

Kapuzárási pánik sportkocsival?

A kérdést természetesen úgy is feltehetnénk, hogy miért válhat egy dögös sportkocsi kínzóeszközzé? A magasabban beállított ülőfelület segíthet egyenletesen eloszlatni a testsúlyt a farcsont és a combok között, ezzel csökkentve a végbélnyílás környékén kialakuló, pangást okozó nyomást. Ha valaki tehát eddig arról álmodozott, hogy férfiasságának alkonyát majd egy dögös sportkocsival fogja megélni, akkor érdemes kissé újragondolni ezeket az elképzeléseket, mivel könnyen lehet, hogy sokkal fontosabb lesz akkortájt nem farkasszemet nézni az aranyérrel.

A titok, amiért jó egy férfinak SUV-ba ülni 1

Emellett a hosszabb utakon történő, akár óránkénti megállás áldásos hatással bírhat. A pár perces mikroséták és nyújtózkodások felfrissíthetik a keringést, mérsékelve a vénás pangás kialakulását a medencében. Ráadásul ezzel a figyelmünket is élénkíthetjük, amely a vezetésnél elengedhetetlen.

Helyes üléspozíció beállítása

A megfelelő üléspozíció beállításánál több szempontra is érdemes odafigyelni. Az egyik, hogy a kormányt olyan pozícióba állítsuk, hogy az ne takarjon ki semmilyen fontos információt a mögötte lévő műszeregységen. Bár sokan szeretik, ha nagy lábtér áll rendelkezésre, ajánlott figyelembe venni az ülés beállításánál, hogy fékezéskor a fékpedál lenyomását ne nyújtott, hanem hajlított lábbal tudjuk elvégezni. Minél jobban hátra van tolva a fenék az ülésen, annál nagyobb fékerőt tud kifejteni a sofőr.

Az is lényeges szempont, hogy a csípő, valamint a hát a háttámlát érje, mert így egy ütközéskor csökkenthető vagy elkerülhető a súlyosabb sérülés. A háttámla dőlésszögét lehetőleg úgy állítsuk be, hogy amikor a hátunkkal nekitámaszkodunk, akkor a csuklónkat fel tudjuk tenni nyújtott karral a kormány felső részére. El kell tehát kerülni a félig „fekvő” pozíciót vezetés közben. A légzsákkal felszerelt autókban 25 centiméternél nem szabad közelebb ülni a kormányhoz, mert egy balesetnél a kinyíló légzsák sérüléseket okozhat. A megfelelő kormányozhatóságot pedig a kormánykerék 3 és 9 óránál történő fogása biztosítja.

A szabadidő-autók esetében rendelkezésre álló magasabb üléspozíció azért is előnyös, mert így az alsó lábszárunk kevésbé előre, sokkal inkább lefelé mutat, mintha egy széken ülnénk, és ebben a helyzetben jobb a vérkeringés, mint előrenyújtott lábbal.

Az aranyér kialakulásának kockázata tehát mérsékelhető a hosszan tartó ülés kedvezőtlen hatásainak csökkentésével vagy ellensúlyozásával. Csak ne felejtsünk el rá odafigyelni!

Hirdetés 

Telitalálat aranyér ellen!

Az aranyér első tüneteinek – viszketés a végbéltájon, székelés közbeni fájdalom, esetleg vérzés – jelentkezésekor segíthet a micellákba csomagolt hialuronsavat és gyógynövényi kivonatokat tartalmazó Proktis-M termékcsalád. A hialuronsav kiemelkedő hidratálóképessége igazolt, ami felgyorsítja és javítja a szövet-helyreállítást, sebgyógyulást. A Proktis-M kúp a belső, míg a Proktis-M plus kenőcs a külső, fájdalommal és gyulladással járó aranyeres panaszok enyhítésére használható, a tünetektől függően akár kombinálva is.

Van, amit nem írsz a kocsira, de meg kéne mutatnod egy orvosnak 4

Fotó: Phytotec Hungária Bt. 

Patikában recept nélkül kapható gyógyászati segédeszközök

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!