A Covid előtt évente két alkalommal rendeztek Európában óriási autós seregszemlét, minden tavasszal Genfben, illetve ősszel évente felváltva Párizsban vagy Frankfurtban gyűlt össze az autóipar.  Aztán ezek a rendezvények eltűntek, talán nem örökre.

Október közepén újra megtartották a francia fővárosban a Mondial de L’Auto-t, azaz a Párizsi Autószalont, ahol komoly életjelet mutatott az autós szakma. Számos újdonságot lepleztek le a gyártók, köztük komoly felhozatallal érkezett a Hyundai is. Láthattunk a Vezess által már kipróbált új Ioniq 3 és és Ioniq 6N modell is, de a fő attrakció más volt.

Párizsban tartották az új Bayon világpremierjét, amelyet a Vezess nemrég egy titkos eseményen már megtapogathatott (cikkünk az autóról itt olvasható), de a nagyközönség most találkozhatott először élőben az új Tucsonnal is, amelyet olvasóink képeken már láthattak nálunk, hiszen azt két hete már megírtuk.

Használható sportosság a Hyundaitól 1
Nem egyetlen változatban érkezett a Párizsi Autószalonra az új Tucson (ami nem véletlen, hiszen ez a Hyundai legnépszerűbb modellje Európában, de Magyarországon is az eladások döntő többségét adja): világpremierként leplezték le az N Line kivitelt is.

Az N Line a márka sportos vonala. Az N betű Nandzsang-ot, a Hyundai koreai fejlesztőközpontját, illetve a Nürburgringet jelenti, ahol Európában folynak a fejlesztések. Ezen túl a betű rajzolata a versenypályák sikánjait utánozza.

Léteznek valódi sportmodellek a családban, mint az i20 N, az i30 N, Elantra N, illetve olyan modellek, amely műszakilag a hagyományos modellekkel azonosak, de sportosabb megjelenést hoznak. Utóbbi sorba kerül a Hyundai Tucson N Line is.  Egyedi külső elemekkel és az utastér finom módosításaival teszi vérpezsdítőbbé a modellt.

33 fotó

Külső

A modell formatervét a Hyundai Motor Art of Steel (az acél művészete) formanyelve határozza meg, amely a hivatalos leírás szerint erőt sugárzó szabadidőjárműves karaktert hoz. És ez valóban igaz, a Tucson a valóságban is komoly kiállású, maszkulin autó. Bár sokkal inkább hétköznapi felhasználásra született, elhinnék, ha azt mondanák, terepre is alkalmas. Még hajtása is van hozzá.

Ezen az erődemonstráción finomít kissé az N Line csomag, hiszen lökhárítói kevésbé tagoltak, kevésbé „duzzadtak”.  Ellenben sportautókon látott elemeket alkalmaznak, a karosszériával kontrasztot alkotó, fekete színben.  Ilyenek az új alsó légterelő, a légvezető csatornákkal szerelt első lökhárító; az extra küszöbtoldatok, a keskenyebb kerékív-burkolatok, a külső tükörházak és a C-oszlopok betétei, valamint a diffúzort formáló hátsó lökhárító is.

Használható sportosság a Hyundaitól 7

Hyundai Tucson N Line 2027

Egyedi 20 colos felnik, a hozzájuk passzoló, peresebb gumik, valamint fényes kivitelű dupla kipufogóvég teszi teljessé az N Line csomagot, amelynek jelenlétére elöl-hátul kis emblémák is felhívják a figyelmet. 

Nem változtattak a tervezők az olyan alapvető jellemzőkön, mint a H-Edge nappali menetfény, vagy a – ritkaságnak számító – sárvédők fölé is kifutó lapos motorháztető, amely összetéveszthetetlen karaktert kölcsönöz a járműnek. Nem kevésbé látványosak a hátsó fénymegoldások sem, ahol szintén visszaköszön a H rajzolat.

Ha túllépünk a sportosság kérdésén, akkor kiderül, hogy praktikum terén is jól teljesít a Tucson. Az újdonság elődjéhez képest minden irányban nőtt egy kicsit, így 4560 mm hosszú (+5 cm), 1900 mm széles (+3,5 cm), 1670 mm magas (+2 cm), tengelytávja pedig 2720 mm (+4 cm). Ennek köszönhetően a csomagtartója 695 literes is lehet, mellé pedig a hátsó ülése 15 centis úton tologatható.

Használható sportosság a Hyundaitól 8

Hyundai Tucson N Line 2027

Belső

Az utastérben is megjelenik a karosszérián alkalmazott sötét kiegészítés, persze ezt úgy kell érteni, hogy nem puhították fel világos részekkel a belsőt. A kizárólag az N Line változatban alkalmazott egytónusú fekete színvilágot az üléseken, az ajtókon és a műszerfalon látható, kontrasztos piros részletek és varrások törik meg.

Sportülések kerültek az első sorba, amelyek jobb oldaltartást kínálnak, megjelenésüket bőr és szintetikus bőr kombinációja alakítja. Kormánya alapvetően követi a hagyományos modellét, de oldalt perforált bőr borítja, illetve egyedi sötét fém betét, valamint N Line logó díszíti.  

A fém pedálok és az N Line küszöbborítások azonnal feltűnhetnek, ugyanakkor az talán kevésbé, hogy a Tucson sportos változataiba jobb minőségű ajtókárpitok kerülnek, amelyekben a hangszórórácsok is eltérőek, követik az utastér sötét tónusát. 

Használható sportosság a Hyundaitól 9
Persze itt is elsőre a képernyőkre terelődik a figyelem, hiszen a központi részen akár 17 colos is lehet (alapból 12,9 col), amely nagyobb, mint egy hagyományos laptop kijelzője. Rajta az Android Automotive OS operációs rendszerre épülő Pleos Connect infotainment rendszer fut. Alapvetően kézzel vezérelhető, de a mesterséges intelligenciával megtámogatott hangfelismerő rendszer hozzáfér az internethez, így a vezető anélkül is elérhet funkciókat és adatokat, hogy a menüben kellene lépkednie.

Ehhez képest a Tucson műszeregysége keskeny formátumú, 9,9 colos digitális, amelyet  head-up kijelző egészíthet ki.

Mobileszközök töltésére komoly arzenált vet be a Hyundai, hiszen amellett, hogy a középkonzolon két 15 W-os vezeték nélküli telefontöltő felületet alakítottak ki, összsen négy darab 100W-os USB-C aljzatról is nyerhető áram, így akár lapopok is könnyen tölthetőek.

Miért volt ott a BL-trófea?

Focimezek, labdák és a Bajnokok Ligája trófea is ott volt a Hyundai standján a Párizsi Autószalonon. A koreai cég ugyanis többéves megállapodást jelentett be, melynek értelmében az UEFA Bajnokok Ligája hivatalos autóipari partnere lesz. Az együttműködés a 2026/27-es szezonnal veszi kezdetét, és a 2030/31-es idény végéig tart.

Használható sportosság a Hyundaitól 10

Technika

Az N Line kivitel darabjai is ugyanazokkal a hajtásláncokkal érkeznek, mint a hagyományos Tucson modellek. Ennek megfelelően háromféle, de mindenképpen az 1,6-os turbós benzinmotorra épülő rendszer kerül az autóba.

A 1.6 T-GDi 48V mild hibrid benzinmotor hétfokozatú duplakuplungos sebességváltón keresztül hajtja az első kerekeket, legnagyobb teljesítménye 150 lóerő. A full hibrid változatban már elektromos-hajtással való guruláshoz is elég 1,49 kWh kapacitású akkumulátort találunk, de a villanymotor közösen is dolgozhat a benzinessel, így a kombinált rendszerteljesítmény 245 LE. A hajtáslánchoz hagyományos hatfokozatú automata sebességváltó csatlakozik, mellé első- és összkerékhajtás is elérhető.

Érkezik majd konnektorról is tölthető hibrid kivitel is, amely 17,1 kWh kapacitású akkumulátorának köszönhetően akár több mint 80 kilométeres tisztán elektromos hatótávot ígér. A 292 lóerő rendszerteljesítményű, illetve 380 Nm maximális nyomatékú modell első és összkerékhajtással is elérhető lesz.

Használható sportosság a Hyundaitól 11

Hyundai Tucson N Line 2027

Nyilvánvalóan a motorerő határozza meg elsősorban a modellek dinamikáját, így nem meglepő, a lágy hibrid Tucson 9,9, full hibrid 8,3, a konnektorról tölthető pedig 7,9 másodperc alatt képes álló helyzetből 100 km/órára gyorsulni.

Olyan vezetőtámogató funkciókat kínál a modell, mint a ráfutásos balesetet megelőző rendszer, az autópálya asszisztens vagy a navigációs alapú adaptív sebességtartó automatika, utóbbi például az aktuális útviszonyokhoz igazítja a tempót automatikusan. A komfortot olyan megoldások javítják, mint az automata parkoló rendszer, amely képes tolatva lemásolni a korábbi útvonalat vagy a relaxációs ülések, illetve a digitális kulcs, amellyel okoseszközről is nyitható és indítható az autó.

Egyelőre az új Hyundai Tucson ára nem ismert, a modell sorozatgyártása decemberben indul, az első autók pedig 2027 elején érkeznek meg Magyarországra.

Önvezetés már ma

A kiállítási területen egy különleges kialakítású Hyundai Ioniq 5 is feltűnt, miután az autógyártó bejelentette, hogy együttműködik az önvezető taxikat üzemeltető Waymo-val.
Az első önvezetésre előkészített Ioniq 5 modelleket még idén átadják a Waymónak az Egyesült Államokban, hogy felszereljék őket a Waymo 6. generációs önvezető hardver- és szoftvercsomagjával. Az autó egyedi, redundáns fék- és kormányrendszert tartalmaz, ami garantálja a biztonságos utazást. Elsőként az Egyesült Államokban üzemelnek majd az önvezető Ioniq modellek, de a folyamat részeként a nemzetközi piacok bevonása is szerepel a tervek között.

Használható sportosság a Hyundaitól 12

Hyundai Ioniq 5 Waymo

Fentebb írtuk, hogy a Tucsonról elhinnék a terepalkalmasságot, de ha valaki igazán akar, akkor valóban nekivághat a dűnéknek, hiszen a sportos variánson túl, igazi terepjáróként is elkészül a modell. Erről a Vezess alábbi cikkében írtunk: