Miután február legvégén az Egyesült Államok és Izrael közösen háborút indított Irán ellen, az iszlám köztársaság pedig a szomszédos, nyugatbarátnak elkönyvelt arab államok rakétázásával válaszolt – hogy a Hormuzi-szoroson való átkelés vissza-visszatérő ellehetetlenítéséről ne is beszéljünk – a Forma-1 (más versenysorozatokhoz hasonlóan) biztonsági és logisztikai okokból kénytelen volt lefújni a két tavaszi közel-keleti forduló, a Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíj megrendezését.
Bár azóta számos tárgyalás, tűzszüneti bejelentés volt, az eldönthetetlennek, megnyerhetetlennek tűnő háború tovább zajlik.
Dzsidda már végleg kikerült a 2026-os menetrendből, és ugyan a Bahreini Nagydíjat kerülőúton – a hungaroringi hétvégén derült ki, hogy a két hét múlva, október 2–4-én az egykori Maláj Nagydíj helyszínén, Szepangban – megtartják, a másik két arábiai verseny, a november végi, december eleji Katari és Abu-dzabi Nagydíj sorsa továbbra is a levegőben lóg.
Az F1 a múlt héten már a 2027-es naptártervezetét is publikálta, a jó két hónap múlva következő futamokról azonban még mindig hallgatnak, annak ellenére, hogy a sportág vezére, Stefano Domenicali korábban szeptember közepére ígérte a végső döntést.
„Cash is king”, azaz a pénz beszél, mondta még a 2020-as, már a koronavírus árnyékában rendezett szezonnyitó Ausztrál Nagydíj utolsó pillanatos, helyszíni lefújása előtt a szupersztár Lewis Hamilton, és cseppet sem meglepetés, hogy az F1-ben most is ez áll a háttérben.
Azt nem tudni, az átütemezés után Bahrein mennyit juttat a közvetlenül a Forma-1-nek, illetve mennyit költött a szepangi helyszín „bérlésére”, de a befektetési tanácsadó Guggenheim Partners márciusban úgy számolt, hogy az F1 bevételei az április közel-keleti fordulók kiesésével 200 millió dolláros (68 milliárd forintos) bevételkiesést jelenthetnek az F1-nek.
Ez – ha nem is pontosan, de – megmutatkozott a féléves pénzügyi jelentésben, a Guggenheim Partners pedig most rámutat, hogy Katar és a szezonzárónak tervezett Abu-Dzabi kipottyanása is hasonló érvágás lenne. A rendezési díjak állítólag 55+42 millió dollárt tennének ki, ehhez jönne még a Paddock Club, a reklám- és a közvetítési díjakból származó, sok tíz milliós bevételek kiesése.
A halogatás magyarázata tehát egyszerű: a felek arra várnak, ki lép előbb, ugyanis ha maguk a szervezők jelentik be a lemondást, a rendezési díjat továbbra is téríteniük kell, ha maga az F1 dönt a fordulók törlése mellett, minden potenciális bevételtől elesik.
A logisztika, illetve az esetleges pótlás – vélhetően Imola – rendezése miatt persze nem lehet végtelenül húzni a kérdést, gyaníthatóan egy-két, legfeljebb három héten belül kiderül, hogyan és hol zárul majd a 2026-os F1-es idény.
Így néz most ki a 2027-es, furcsa döntést is hozó naptár, de még ebben is lehet változás:






