Érdekes problémakört boncolgatott nemrégiben Milánó városi tanácsának egyik tagja. Samuele Piscina kisétált egy augusztusi napon egy frekventált közlekedési csomóponthoz, ahol öt perc alatt 121 kerékpáros, illetve rolleres ment át a piros lámpán.

Piscina célja ezzel az volt, hogy rávilágítson arra, milyen egyenlőtlenül oszlanak el a büntetések a közlekedés résztvevői között, szemben a szabálytalanságok mennyiségével, amit az utakon lehet tapasztalni. „A KRESZ mindenkire vonatkozik” – fogalmazott, majd hozzátett egy elképesztő adatsort:

a helyi rendőrség által kiszabott büntetések 97 százalékát az autósok kapják, míg a rolleresek és a biciklisek együtt csak 0,2 százalékot.

Hogy itthon milyenek az arányok, arról nincsenek adataink, de a rendőrség beszámolóiban azért akadnak húzós rolleres büntetések:

Többségében persze nem ez a jellemző. Az ellenőrzések célja – ahogy ennél a kaposvári akciónál is írták – a rendőrség szerint nem a bírságolás, hanem a balesetek megelőzése és a gyalogosok, valamint a közlekedők biztonságának növelése.