George Russell a 7. idővel, műszaki hibával fejezte be a Magyar Nagydíj időmérőjét, majd csapattársa, Kimi Antonelli megbüntetése után kicserélt erőforrással, a 6. helyről várta a lámpák kialvását a vasárnapi rajtnál.
Az angol katasztrofálisan beragadt, szó szerint a fél mezőny elment mellette, az első körön a 20. is volt. Utána már csak a kármentés maradt számára, a Mercedes angolja pedig tette is, amit lehetett, így végül a 7. helyen intették le a hungaroringi verseny végén.
„Úgy is fogalmazhatunk, hogy pocsék volt a rajtom. Sajnos tehetetlen voltam, valami történt az autóval. De az elégedettséggel tölt el, hogy a tempóm erős volt. A csapat szerint a mezőnyben az egyik legjobb volt, ami jó vigasz. De mindig van valami” – kezdte az értékelést.
„Tapostam a gázt, de a motor hirtelen megbolondult, nagyon felpörgött, aztán nagyon alacsony fordulatra váltott. Ez is újabb tétel a szezon első felében adódott dolgok listáján – adja az ég, hogy az év második fele már nyugisabb legyen!”
„De pozitív maradok. Már túl vagyok a csalódottságon, eljön az a pont, amikor az embernek fel kell szívnia magát, el kell fogadnia, hogy vannak dolgok, melyekre nincs befolyása, és esetleg ellene hatnak. De vannak dolgok, melyek rajtam múlnak, és amelyeket jobban kell csinálnom, ezeken pedig folyamatosan dolgozok is, mert nem vagyok elégedett azzal, ahogy az idény alakult. De pozitív maradok, hajtok tovább.”
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a Magyar Nagydíj után azt mondta, „Mi hibáztunk George elszúrt rajtjánál. Elfogadhatatlan, nem elég jó a mi szintünkön.”
Russell az újabb problémás hétvége, gyenge végeredmény után továbbra is a 3. az egyéni bajnokságban, de 160 pontjával már 59 egységnyi hátrányban éllovas csapattársa, Antonelli mögött, míg a ferraris Lewis Hamilton 9 ponttal áll előtte a 2. helyen.





