Norvégia a világ első olyan hajóalagútját építené meg, amelyet kifejezetten tengerjáró hajók számára terveznek. A projektet Stad Ship Tunnel néven fut és már bőven előkészítési fázisban van.

Az alagút az ország nyugati partján, Stadlandet félszigeténél készülne el. Ez a térség a hajózás szempontjából az ország egyik legnehezebb és legveszélyesebb szakaszának számít: a Stad-fok környékén gyakoriak az erős szelek, a gyors időjárás-változások és a nagy hullámok. A hajóknak jelenleg ezt a kiszámíthatatlan tengeri útvonalat kell megkerülniük, a jövőben viszont ehelyett szó szerint átvághatnának egy hegyen.

A tervek szerint az alagút nagyjából 1,7-1,8 kilométer hosszú és 37 méter széles lesz. Akkora hajók is használhatják majd, amelyek akár 140 méter hosszúak, illetve 16 ezer tonnásak. Ez nem egy látványosságnak szánt mérnöki bravúr lesz, hanem nagyon is gyakorlati célja van: biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá tenni a hajózást Norvégia egyik legproblémásabb tengeri útvonalán.

A beruházás becsült költsége 8,6 milliárd norvég korona, ami nagyjából 782 millió eurónak felel meg (275 115 420 000 ft). A norvég parlament már 2017-ben elvi támogatást adott a projektnek, azóta azonban a költségek jelentősen megemelkedtek, ezért évekig politikai viták hátráltatták az előrelépést.

A korábbi becslések még körülbelül ötmilliárd koronás költséggel számoltak, később viszont már kilencmilliárd korona fölé is kúsztak az előrejelzések. Emiatt 2026 májusában a norvég kormány ismét felülvizsgálta a beruházás szükségességét. Jens Stoltenberg pénzügyminiszter akkor arról beszélt, hogy a rendelkezésre álló forrásokat inkább a meglévő infrastruktúra működtetésére és karbantartására kellene fordítani.

 

A tárgyalások után végül új költségkeret született, így a projekt ismét a megvalósítás felé mozdult. A jelenlegi tervek szerint az építkezés 2027 elején kezdődhet el – írja az Auto Motor und Sport.

A norvég parti igazgatóság, a Kystverket szerint ilyen méretű, kifejezetten tengerjáró hajók számára épített alagút jelenleg sehol máshol nincs a világon. Ha a Stad Ship Tunnel elkészül, a hajók nem egy híd alatt vagy csatornán át, hanem egy hegy belsejében haladhatnak majd keresztül.

A beruházás így egyszerre lesz mérnöki különlegesség és gyakorlati közlekedésbiztonsági fejlesztés. Norvégia nem a látvány kedvéért fúrná át a hegyet, hanem azért, hogy a hajóknak ne kelljen minden alkalommal megküzdeniük a Stad-fok hírhedten zord időjárásával.