2014 óta használnak a Forma-1-ben V6-os turbómotorra épülő hibrideket, az idei évtől a korábbiaknál is nagyobb mértékű elektromos rásegítéssel. Sokak már az első pillanattól kezdve kifejezték nemtetszésüket, mondván, az F1-hez nem méltóak a halk, kevés hengerszámű, kis lökettérfogatú motorok. Ezek a hangok az idén megérkező új szabályrendszer érkezésével csak felerősödtek, olyannyira, hogy immár a szabályalkotók részéről is megjelent az igény a visszalépésre.
Ennek eddigi legegyértelműbb szándékát fejezte ki a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Mohammed bin Szulajm. Az elnök már tavaly bedobta, hogy az F1-nek vissza kellene térnie a V8-asokhoz vagy a V10-esekhez, melyeket fenntartható üzemanyagokkal tankolnának, ám a motorgyártók, melyek frissen elkötelezték magukat az új szabályok mellett, lesöpörték az asztalról az ötletet. A vélemények azonban változtak.
“Érkeznek” – jelentette ki bin Szulajm. “Csak idő kérdése. 2031-ben az FIA-nak meglesz az ereje, hogy ezt véghez vigye az erőforrásgyártók szavazata nélkül is. Ezek a szabályok. De szeretnénk egy évvel előbb behozni őket. Mindenki ezt kéri.”

Mohammed bin Szulajm (Kép: Jure Makovec/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
De V10 vagy V8? A válasz inkább az utóbbi, tekintve, hogy nemigen készít senki előbbi motorral autót. “A legnépszerűbb és a legkönnyebb a V8-assal dolgozni. Megkapjuk a hangot, kevésbé bonyolult és könnyű” – magyarázta bin Szulajm. Hozzátette, a motor nagyon mininális villanyos kisegítést kap majd.
