A vád szerint a férfi február 14-én reggel a Szent István úton közlekedett Aston Martinjával, amelynek első ülésén várandós élettársát szállította utasként. A vádlott egy piros lámpa után hirtelen gyorsított, amelynek eredményeként elvesztette uralmát a jármű irányítása felett.

Az Aston Martin 93 km/h-s sebességgel átsodródott a szemközti forgalmi sávokba, majd megperdülve felcsapódott a járdára, ahol nagy sebességgel oszlopoknak, egy jelzőtáblának és a mellette álló, 76 éves nőnek ütközött. A baleset következtében az idős nő a helyszínen meghalt. A balesetben megsérült a sofőr és az élettársa is, mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

a videó a hirdetés után indul

Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt bíróság elé akarta állítani a férfit, azonban a Győri Járásbíróság visszaadta az iratokat azzal az indokkal, hogy az ügy megítélése nem egyszerű és a bizonyítékok sem állnak rendelkezésre.

Az ügyészség álláspontja szerint ugyanakkor az ügy megítélése egyszerű, a bizonyítékok rendelkezésre állnak, így az ügyészség a meglévő bizonyítékok alapján vádat emelt a férfi ellen. A vádiratban arra tettek indítványt, hogy a bíróság végrehajtandó szabadságvesztésre ítélje, valamint határozott időre tiltsa el a járművezetéstől.