Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki a rendőrségi ellenőrzést elkerülendő kezdett őrült autózásba. A vádirat szerint a férfi 2025 áprilisában érvényes vezetői engedély nélkül – egy nyírségi településen – közlekedett autójával, amikor egy rendőr karjelzéssel megállásra utasította – közölte az ügyészség. A férfi a jelzést figyelmen kívül hagyta, a rendőrt kikerülte, majd gyorsítva elmenekült, és az őt követő szolgálati mikrobusz megkülönböztető fény- és hangjelzésére sem állt meg.

A férfi pár kilométer megtétele után személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet okozott Ford Broncójával, amelyet követően járművével az úttest bal oldalára sodródott. A rendőrök a szolgálati mikrobusszal közvetlenül az autó mellett álltak meg. Amikor a férfi látta, hogy a rendőr ki akar szállni, a nagy teljesítményű kocsival gázt adva megindult előre. A rendőr a balesetet csak úgy tudta elkerülni, hogy a vezetőülésbe visszaugrott, így kizárólag a gyors reakciójának köszönhető, hogy nem szenvedett súlyos sérülést.

5 fotó

Az elkövető a rendőrautó nyitott bal első ajtaját a személygépkocsijával visszatörte és a több mint 2,5 tonna súlyú mikrobuszt több métert tolta még előre, míg járműve megállt.

A férfi súlyosan ittasan úgy követte el a terhére rótt, egymással többszörös halmazatban álló bűncselekményeket, hogy korábban hat alkalommal volt eltiltva a közúti járművezetéstől, érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, az utánképzést sem teljesítette.

Az elkövetőt hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, nagyobb kárt okozó rongálás, a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja az ügyészség.

A nyomozó ügyészség – a jelenleg is bűnügyi felügyeletben lévő – férfival szemben, halmazati büntetésül végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.