A DS Automobiles olyan fiatal, hogy alapítása, azaz 2014 óta még nem került sor modellváltásra. Jöttek új típusok, meg voltak jelentős arculatváltások, de a DS N°7 a márka első második generációs típusa.

A gyártó rém büszke erre, valószínűleg mi is azok lennénk, az átlagos ügyfél számára azonban vélhetően sokkal fontosabb, hogy mit tud a márka húzómodelljének számító DS7-et váltó, új modell.

Dizájn  és méretek

34 fotó

A DS N°7 valamivel hosszabb (466 cm, +7 cm) elődjénél, a szélesség és a magasság (190 x 163 cm) nem változott, a tengelytáv 5 cm-rel nőtt (279 cm.)

Fontosnak ígérkezik, hogy a hátsó oldalajtók hosszabbak lettek, így az oldalablak üvegfelülete 30 százalékkal nőtt, míg az opciós panoráma napfénytető felülete 40 százalékkal lett nagyobb.

A férőhely tehát nem csak papíron nagyobb, de a beltér szellősebb, a térérzet javulhatott.

Villamosított SUV-val lép új korszakába a DS 6

A csomagtartó alaphelyzetben kiviteltől függően 500-560 literes, padlója két szinten behelyezhető, de még alsó helyzetében is kapunk egy sekély rekeszt alatta (ide még visszatérünk,) a hátsó üléstámlák 40:20:40 arányban dönthetők.

A dizájn adott volt, a DS N°8 szedánnál bevezetett orrkialakítás és a függőleges hátsó lámpatestek érvényesültek itt is. A kompakt SUV hatféle színben rendelhető, kérhető fekete tetőlemez, sőt, fekete motorházfedél is. Új karosszériaszín a képeinken látható selyemzöld.

DS N°7 E-Tense

Az elsőként kapható variáns az elsőkerék-hajtású, nagy hatótávolságú verzió lesz: a 92,7 kWh kapacitású akkuval akár 740 kilométer tehető meg egy feltöltéssel (WLTP érték), autópályán 120 km/óra átlagsebességgel haladva 450 kilométer a hatótávolság. Ugyanez a konfiguráció két villanymotoros, összkerékhajtású kiépítésben is elérhető lesz, 679 kilométeres hatótávolsággal. Lesz egy harmadik, egymotoros, kis akkus (73,7 kWh) verzió is, ez papíron 543 kilométert tud megtenni vegyes üzemben.

Villamosított SUV-val lép új korszakába a DS 7

A fent felsorolt modellek maximális motorteljesítménye az említett sorrendben 245, 350 és 230 lóerő, de átmenetileg 280, 375 és 260 lóerő is elérhető. A legerősebb variáns álló helyzetből 5,4 mp alatt éri el a 100 km/órát. 

A gyorstöltés időtartama 27 (a kisebbik akkunál 31) perc 20-ról 80 százalékra, a töltést az akku előkondicionálása segíti. 20 és 55%-os töltöttségi szint között állandó 160 kW-tal tud tölteni az autó, azaz 10 perc alatt 190 kilométerre elegendő energiát vesz fel. Váltóáramú  töltést alapértelmezésben 11, felárért 22 kW-tal fogad az autó.

A regeneratív fékrendszer 3 fokozatban szabályozható, a legerősebben álló helyzetig lassítja az autót.

Villamosított SUV-val lép új korszakába a DS 8

DS N°7 Hybrid

Itt nincs meglepetés: az 1,2 literes turbómotort a hatfokozatú duplakuplungos váltóba integrált 28 lóerős villanymotor egészíti ki, a rendszerteljesítmény 145 LE. A kiépítés városban a menetidő felét képes tisztán elektromos üzemben megtenni.

A DS N°7 piaci bevezetésekor (azaz a mai naptól, legalábbis Franciaországban) csak a hibrid, valamint a középső elektromos variáns áll rendelkezésre, a többiek később kerülnek a kínálatba. Magyarországon várhatóan májusban indulnak az előrendelések, az első autók ősszel érkeznek az országba.

Technológia tartalom

Villamosított SUV-val lép új korszakába a DS 9

A DS N°7 akár 520 méterre elvilágító, több üzemmódban eltérő fényeloszlású mátrix LED-es fényszórót (DS Pixelvision), DS Drive Assist 2.0 részlegesen önvezető funkciót és vezetőtámogató rendszereket, generatív mesterséges intelligenciával és 16 colos érintőképernyővel felvértezett DS Iris System 2.0 infotainment rendszert, nagyméretű head-up kijelzőt, DS Night Vision infravörös kamerát és digitális belső visszapillantó tükröt kínál.

A villanymotoros modellhez elérhető a töltőpontok helyét figyelembe vevő, a töltést is bekalkuláló útvonaltervezés, a telefonról az autóra küldhető navigációs útvonal, a Free2Move Charge és Plug & Charge töltőszerződések, a fent már említett akku előkondicionálás, valamint a V2L funkció – utóbbival külső elektromos eszközöket tölthetünk vagy működtethetünk a DS N°7 E-Tense akkujáról.

Komfort

Villamosított SUV-val lép új korszakába a DS 10

A DS N°7 megkapja a DS Active Scan futóművet, amely kamera segítségével észleli az úthibákat, és a négy keréknél külön-külön szabályozza a csillapítást.

A zajkomfortot laminált oldalsó ablaküvegek és bőségesen alkalmazott zajelnyelő anyagok fokozzák, a zenei élményt 14 hangszórós Focal Electra hifi biztosítja térbeli hangzásképpel.

Az első ülések felszereltségi szinttől függően fűtenek, hűtenek és masszíroznak, és van nyakmelegítő legbefúvás is. A hátsó ülések is fűthetők, a második üléssoron külön szabályozható a befúvás erőssége és iránya (de a hőmérséklet nem.)

A panoráma napfénytető többrétegű kialakítással és speciális bevonattal tartja távol a hőt és az UV-sugarakat, a fejtér 50 mm-rel nagyobb, mint a fémtető esetében.

Villamosított SUV-val lép új korszakába a DS 11

Belső környezet

Igényes kidolgozás, ötféle szín- és anyagkombináció, 10 colos digitális műszeregység, 16 colos érintőképernyő határozza meg a belteret. A kormánykerék a márka új jellegzetességét, az X alakú küllőzetet kapta.

Az autó egésze és az elektromos hajtóakkumulátor egyaránt európai gyártású, az Alcantara kétharmadban újrahasznosított forrásból készül, akárcsak egyéb beltéri szőnyegek és kárpitok, a bőrkárpitot olajfa-levelekkel cserzik. Króm egyáltalán nincs, helyette festést, alumíniumot és nemesacélt alkalmaznak.