Kedden vaskos bírságcédulát kapott egy autós, ami minden bizonnyal nem marad meg számára kellemes emlékként. 

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrei február 24-én délelőtt az M1-es autópálya 158-as kilométer szelvényében ellenőriztek egy nemzetközi forgalomban közlekedő járműszerelvényt. A román rendszámú Dacia Duster egy olyan utánfutót vontatott, amelyen egy Opel Meriva és még négy darab IBC-tartály utazott. 

Közel 800 ezerbe került ennek a sofőrnek a figyelmetlensége 1

A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a járműszerelvény össztömege 1430 kilogrammal meghaladja a forgalmi engedélyébe bejegyzett maximális értéket. Az egyenruhások a román állampolgárságú járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és a szabályszegés elkövetése miatt 780.000 forint összegű közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.