Az F1-ben tavaly harmadik idényét töltő mclarenes Oscar Piastri 15 fordulón keresztül vezette az egyéni bajnokságot, de ősztől, az Olasz Nagydíjtól – ahol a csapattárs, Lando Norris elrontott kerékcseréjének kompenzálására a bokszutcából arra kérték, engedje vissza maga elé, adja át a 2. helyet az angolnak – az ausztrál lendületet vesztett, szétesett, végül csak a 3. helyen zárt Norris és a Red Bull-os Max Verstappen mögött.
Számos néző, szurkoló, egyes szakértők is összeesküvést kiáltottak, az elmélet szerint a McLaren az elvileg az egyenlőséget szolgáló papaja szabályok mögé bújva Norrist támogatta, hogy a náluk régebb óta versenyző, „megfelelő” állampolgárságú pilótájuk nyerjen. Az összeesküvés-elmélet még az ausztrál parlamentben is előkerült, bár komolyan nem foglalkoztak a kérdéssel.
Piastri az új idény előtt újra leszögezte, hogy ő maga nem hisz a fentiekben.
„Igen, úgy gondolom, hogy egyenlő esélyt kaptam tavaly, és arra számítok, hogy ez idén is így lesz. Ezzel nem azt mondom, hogy bizonyos dolgokat ne lehetett volna jobban kezelni, de szerintem minden néző számára, de legalábbis számomra egyértelmű volt, nem voltak hátsó szándékok, én sosem vontam kétségbe a csapat szándékait” – magyarázta.
„Megismétlem: lehetett volna jobban csinálni bizonyos dolgokat, lehetett volna jobban kezelni bizonyos helyzeteket, de ilyen az élsport, ilyen a Forma-1, sosem lesz minden egyes döntés helyes, sosem lesz mindenki elégedett. Ez is része a Forma-1-nek, hiszen csapatsportról van szó, ahol viszont egyéni díj is jár a végén. De hiszem, hogy fair lehetőséget kaptam, azon pedig dolgozunk, hogy idén jobban csináljuk a dolgokat, még erősebbek legyünk” – folytatta.
Ahogy Piastri is utalt rá, a 2025-ös esetek, azok tanulságai alapján a McLarennél a szezon előtt igyekeznek átbeszélni, egyszerűsíteni, világosabbá tenni a papaja szabályokat, erről maga a csapatfőnök, Andrea Stella beszélt nemrégiben.



