Bódultan és eltiltás hatálya alatt vezetve ütött el egy kerékpárost egy 25 éves férfi tavaly, a Győri Járási Ügyészség vádat emelt ellene.  

A vádirat szerint a 25 éves férfi és 38 éves élettársa 2024 novemberében egy Győr melletti településen fogyasztottak kábítószert – derül ki az ügyészség beszámolójából.  Ezt követően gépkocsiba ültek, amelyet a férfi vezetett, annak ellenére, hogy őt korábban a bíróság eltiltotta a járművezetéstől. Ilyen állapotban a férfi több járművet szabálytalanul előzött meg, nem törődve azzal, hogy szemből is érkeztek.

Erre figyeltek fel a rendőrök, akik megkülönböztető jelzést használva egy járőrautóval követni kezdték a férfit. Az elkövető menekülőre fogta, növelte sebességét, azonban elvesztette uralmát a jármű felett, és elsodorta a vele azonos irányba kerékpározó sértettet, majd az úttestről maga is lesodródva, egy kapubejárónak csapódva állt meg.

Ezután a tettes és élettársa kiszálltak az autóból, és futva menekültek a helyszínről, azonban a rendőrök elfogták őket.

A baleset következtében a kerékpáros a helyszínen életét vesztette.

Több vádpont miatt is felelnie kell a férfinak, így halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés, segítségnyújtás elmulasztása, kábítószerrel visszaélés és eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntette miatt is.

A halmazati szabályok alapján akár tizenegy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható rá, de az ügyészség azt is indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság tiltsa el a járművezetéstől. A férfi élettársa ellen segítségnyújtás elmulasztása és kábítószerrel visszaélés miatt emelt vádat az ügyészség.

Várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni a döntést az ügyben.