A Heineken – még pontosabban az ital alkoholmentes 0.0 változata – immár tizedik éve a Forma-1 partnere, az együttműködés meghosszabbítását pedig számos dologgal ünneplik majd 2026-ban.

A sörmárka a következő idényben három futam névadója lesz, valamint számos extra programot szerveznek a helyszínekre és online, a Heineken Star Fan kampány keretében pedig nyereményjátékokat, versenyeket indítanak a szurkolóknak.

A legnagyobb durranás azonban a Forma-1 történetének első éves bérletének bevezetése, a Season Tickettel a sportág egy rajongója, valamint társa a teljes idényre belépést nyer, mind a 24 fordulón ott lehet, sőt még az utazási és szállásköltségeit is állják.

Az első, 2026-os jegynek – mely fizikai formájában szénszálas kompozitból készül – ugyanakkor már megvan a gazdája: a brit Brandon Burgess, aki az idei évben kihívásként tűzte ki maga számára, hogy főállású munkája mellett, az éves 28 szabadnapját felhasználva, „mindössze” 20 ezer fontból (8,8 millió Ft) végigjárja a világbajnokság összes fordulóját.

A legelvetemültebb F1-rajongónak találták ki ezt a jegyet 2

Max Verstappen átadja az első éves bérletet Brandon Burgessnek (Kép: Heineken)

Az ilyen szintű elkötelezettség tényleg jutalmat érdemelt, Burgess jövőre ingyen csinálhatja végig azt, amit idén saját zsebből – 2027-re azonban még bárki megnyerheti az exkluzív éves bérletet, feltéve, ha csatlakozik a Forma-1 hivatalos rajongói köréhez az F1 Unlocked programban.