Az austini Amerikai Nagydíj hétvégéje komoly sikereket hozott a Red Bullnak, még pontosabban Max Verstappennek, hiszen a címvédő holland minden tétre menő eseményen győzedelmeskedett: övé lett a sprintpole, majd a győzelem, ahogy a vasárnapi nagydíjra is ő állhatott a rajtrács első helyére, és a versenyt is megnyerte.
Verstappen ezzel látszólag tényleg újra komolyan vehető szereplő lett az egyéni bajnokságban, de azért nem volt felhőtlen az öröm az alakulatnál, egy csapattag bakijának köszönhetően ugyanis komoly pénzbírságot kaptak.
Az Amerikai Nagydíj után a versenyfelügyelők 50 ezer eurós (19,5 millió Ft) bírságot szabtak ki, amiért a Red Bull Racing tagja a bokszutcafal megnyitásánál/kapujánál tartózkodott, miután megkezdődött a formációs kör – ekkorra már tilos a rajtrácson vagy annak környékén lenni. A pitmarshalok állítólag igyekeztek is megállítani a Red Bull-ost, sikertelenül.
A meghallgatáson a Red Bull azzal védekezett, hogy a csapattag nem vette észre a marshalok jelzéseit, de ezt a mentséget nem fogadták el a versenyfelügyelők, a bokszutcafali kapu bezárását hátráltató viselkedésért így borsos árat kellett fizetnie a csapatnak.
A brit Sky Sports tudomása szerint az érintett csapattag céllal volt rosszkor rossz helyen: a Red Bull-os a Lando Norrist a rajtkockájához vezetni hivatott, McLaren által a bokszutcafalra elhelyezett ragasztószalagot akart eltávolítani, hogy az angol ne jusson előnyhöz azzal, hogy néhány centivel pontosabban állhat fel a rajthelyére.


