Ahogy köztudott, a vasárnapi Azerbajdzsáni Nagydíjon a mercedeses George Russell a 2. lett a győztes Max Verstappen mögött és a Williamsszel első dobogós helyezését megszerző Carlos Sainz előtt.
Az angolnak egyértelműen a futam volt a hétvége fénypontja, hiszen egészen vasárnapig betegséggel küzdött, influenzás volt – csütörtökön Russell kihagyta a sajtónapos megjelenéseit, de mint kiderült, pénteken, sőt még szombaton is kimondottan rosszul volt. A lecserélése is felmerült.
„Tényleg nagyon kutyául volt” – mondta a csapatfőnök Toto Wolff a Sky Sports F1-nak. „Pénteken hajszálon múlott, reggel még ő is azt mondta, nem biztos, hogy képes lesz vezetni. Aztán összeszedte magát, de másnapra megint rosszabbul lett. Azt hiszem, már az is komoly erőfeszítést kívánt tőle, hogy vezessen, az, hogy végül így teljesített, egyszerűen óriási!”
Wolff egy másik megszólalásban konkrétan kimondta, hogy reális esély volt rá, hogy a jövőre a Cadillacnél vezető, de egyelőre még a Mercedes tartalékosaként dolgozó Valtteri Bottas viszi végig a hétvégét Russell helyett.
„Nagyon-nagyon rosszul volt, lázas is volt. Pénteken igazán necces volt a helyzet, majdnem Valtterit vetettük be, mert George maga sem tudta, hogy képes lesz-e vezetni. Aztán kapott gyógyszert, jobban lett, de megmondtam neki, hogy viseljen maszkot, nehogy megfertőzzön másokat is.”


