Nagy csinnadratta és komoly várakozások övezték Lewis Hamilton 2025-ös ferraris érkezését, de a hétszeres világbajnok eddig messze elmaradt attól, amit ő maga és mások is reméltek tőle, a 40 éves angol a Kínai Nagydíj sprintjén elért pole-jától és győzelmétől eltekintve nem állt még dobogóra – a versenyző 18 éves Forma-1-es pályafutása során még sosem fordult elő, hogy egy teljes szezonban ne ünnepeljen a pódiumon „rendes” nagydíjon.
Hamilton szavai alapján idén reális esély van erre a kínos eredményre, hiszen a saját és a csapatfőnök értékelése szerint is jól sikerült monzai futamot követően (melyen a 10. rajtpozícióból a 6. helyig kapaszkodott) is arról beszélt, hogy egyszerűen nem érzi az autót, dobogós helyekre pedig egyelőre nem gondolhat:
„Úgy gondolom, ezen a hétvégén jóval magabiztosabb lettem az autót illetően. Továbbra sem vagyok 100%-osan magabiztos, végső soron idegen vezetési stílust kíván, amivel nem vagyok teljesen kibékülve” – magyarázta.
„Világos, hogy nincs olyan tempónk, mint az előttünk járóknak, szóval a top 3-as eredményekért való küzdelem egy ideig még nem aktuális, de igyekszünk, próbálunk többet kihozni az autóból” – folytatta.
A hétszeres világbajnok jobban is kibontotta, hogy mennyire nem természetes számára az SF-25-tel való versenyzés, és hogy leginkább a jövő évben, a teljesen új autóban bízhat:
„Tudom, az év eleje óta vezetem ezt az autót, de a korábbi szezonjaimban velem közösen fejlődött az autó, oda-vissza ismertem a megfelelő vezetési stílust. Idén viszont minden hétvégén újra át kell állnom erre az idegen stílusra, az autó nem érződik természetesnek számomra. A futam során aztán javulok, gyorsulok, ahogy nő az önbizalmam, de a hétvégék kezdetén még nincs meg ez.”
„Az évek során számos különböző autóval versenyeztem. Itt [Monzában] ez most jobban érződött. De úgy gondolom, a következő forduló [Baku] is hasonló lesz, azaz lépéshátrányból kezdek, én onnan építkezem majd. Igyekszem a lehető legjobb szintre jutni, de meggyőződésem, hogy a verseny utolsó körén leszek majd a legmagabiztosabb. Remélhetőleg a jövő évi autó vezetési stílusa már nem lesz idegen számomra, talán sikerül számomra megszokottabb irányba menni.”
A dobogós helyezések szempontjából Hamilton eddigi legrosszabb évei a 2009-es, 2013-as és 2024-es szezonok voltak, azokban egyaránt 5-5 alkalommal zárt csak a top 3-ban.


