Kaliforniai autós ünnepén (USA), a Monterey Car Weeken történt az alábbi, szomorú baleset, ugyanis egy olyan autót zúztak le, amiből összesen 899 darab készült.
Egy Lamborghini Murciélago Roadster LP 640 súlyosan összeroncsolódott a Laguna Seca versenypálya közvetlen közelében, ahol az említett autós rendezvényt szervezik.
A Kaliforniai Autópálya-rendőrség közleménye szerint augusztus 17-én délután három autó ütközött a 68-as úton. A Lamborghini hátulról rohant bele egy Jaguar F-Pace SVR-be, amelyben ketten ültek. Az ütközés erejétől a Jaguar egy GMC pick-upnak csapódott. A Murciélago orra és egyik oldala gyakorlatilag teljesen összetört.
A helyszíni felvételeken látható, ahogy a rendőrök egy szolgálati Ford Interceptorral tolják le a sérült Lamborghinit az útról. Bár a látvány drámai volt, szerencsére senki nem szenvedett életveszélyes sérülést, és senkit sem kellett kórházba szállítani.
A ritka szupersportkocsi egy Sparq nevű jármű-diagnosztikai startup tulajdonában van. A vállalat társalapítói a történtekről őszintén beszéltek egy autós YouTube-csatornán: elmondásuk szerint ez volt gyerekkoruk álomautója, amely most egyetlen pillanat alatt szétfoszlott.
A Lamborghini Murciélago LP 640 Roadster az olasz márka egyik ikonikus szupersportkocsija, amelyet 2006 és 2010 között gyártottak. 6,5 literes V12-es motorja 640 lóerős, és részben ennek is köszönhető, hogy 3,4 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/órára, végsebessége 330 km/óra körül van.
Galéria




A Murciélago Roadster limitált példányszámban készült, igazi gyűjtői példány, ezért is különösen drámai, amikor egy ilyen kocsi baleset áldozata lesz.
Tudtad, hogy a Monterey Car Weeken talált gazdára minden idők legdrágább Ferrarija? A Vezess korábbi cikkében olvashatod a részleteket:

