Előre is elnézést: Octaviáról lesz szó, de Škodáról nem. Az amerikai Ringbrothers csapata ugyanis így nevezte el legújabb restomodját: egy újragondolt, újjávarázsolt 1971-es Aston Martin DBS-t.

A leginkább hihetetlen amerikai izomautó-építéseiről ismert csapat nem először kalandozik a brit autógyártás gyöngyszemei felé, hiszen 2023-ban a műhely egy 1961-es Rolls-Royce Silver Cloud II-ből épített meg saját változatát. De talán még az sem volt olyan lehengerlő, mint az éppen zajló Monterey Car Week keretében leleplezett Aston Martin.

„Az Octavia a legmodernebb gyártási technológiák és a fantázia kombinációja. Megkérdeztük magunktól: ‘Mit vezetne egy MI6-ügynök a nyaralásán?’ Ez lett az eredmény” – tette hozzá Jim Ring, a Ringbrothers társtulajdonosa.

22 fotó

3900 órányi tervezéssel alapozták meg a különlegességet, amelyet további 8200 órányi építési és formázási munkával keltettek életre. A projekt egy donor DBS-sel indult, amely gyárilag 5,3 literes, körülbelül 320 lóerős V8-as motorral rendelkezett.

Gary Ragle tervező segítségével a csapat az autó formáját izmosabbá alakította. Az első nyomtáv most 20, a hátsó 25 centivel szélesebb, míg a tengelytáv több mint hét centit bővült. A merevséget bukókeret beépítésével fokozták.

A módosított arányok miatt a DBS teljes karosszériáját át kellett alakítani. Az eredeti autó profiljából nem sok látszik, mivel az új, teljesen szénszálas karosszéria inkább az akkori Vantage modell vonásait veszi át. Ez nem feltétlenül rossz dolog, mivel az Octavia az egyik legvadabb Aston Martin, amit valaha láttunk.

Nincs ennél drágább, brutálisabb, imádnivalóbb Octavia 6
Futóműve a Fox Racingtől, fékei a Brembótól érkeztek, egyedi felnijeit a HRE szállította, amelyekre Michelin Pilot Sport Cup 2 gumik kerültek.

1987-től 2007-ig a Ford tulajdonában volt az Aston Martin, így bár az időszak nem stimmel, mégsem teljesen idegen az új V8-as Coyote motor.  A Mustangból is ismerős 5,0 literes blokk itt 2,65 literes Happop kompresszorral megfejelve dolgozik. A banánzöld szelepfedélen feltűnik a brit autógyár neve, de egy betűvel kiegészítve, vicces geggel utalva Bond ügynökre: Aston Martini. A nívópálca vége is egy martinis poharat formáz. 

Nincs ennél drágább, brutálisabb, imádnivalóbb Octavia 7

A csapat szerint a motor 805 lóerős teljesítményre képes, ami alig kevesebb, mint a jelenlegi ikerturbós, V12-es motorral szerelt Vanquish-é. A benzint módosított üzemanyag-ellátó rendszer juttatja a motorba, a a brutális hangzást a Ringbrothers által készített, egyedi kipufogórendszer biztosítja. A motor mögött egy Bowler által módosított TR-6060 Magnum hatfokozatú kézi sebességváltó található.

Természetesen a Ring testvérek a belső térre is nagy figyelmet fordítottak: szénszálas anyagokkal, rozsdamentes acéllal és bőrrel borították, de a technikát is a mai kor színvonalára hozták: tolató kamera, LED-fények. Ugyanakkor a műszerfal és a kormány a klasszikus kor idézi. 

No de miért Octavia? A név a James Bond-filmből, az Octopussy-ból származik, amely az autóban található számos utalás egyike a híres kémfilm-sorozatra. Mondjuk úgy, hogy egy az Octavia finomabb női név a nyolcas számhoz kapcsolva. 

Néznél még Ringbrothers átalakításokat? Nosza: