A 60 éves Ford Transit igazi klasszikus a kisáruszállítók illetve kisbuszok szegmensében: már 1965 óta él velünk valamilyen formában. A legfrisebb verzió 2023-ban érkezett, és már dízel motorral is megmutatta, hogy miért tudott ilyen hosszú időn keresztül tényező maradni, és felvenni a kesztyűt a legendás Volkswagen Transporter sorozattal.
A Tourneo Custom néven futó személyszállító verzió sikere többek között a minden igényt lefedő variációkban rejlik: a Ford–Volkswagen-együttműködés keretében készülő generációt kérhetjük klasszikus dízel erőforrással, hatékony hibridként, vagy teljesen elektromos kivitelben. Ez az E-Tourneo Custom, ami megmutatja, hogy egy ekkora méretű autóban is lehet létjogosultsága az elektromos hajtásláncnak.
Külső
Amikor egy haszongépjármű-alapokra épülő személyszállító új generációja színre lép, a formatervező előtt álló kihívás mindig ugyanaz: hogyan lehet a kötelez ő dobozformát vonzó, modern köntösbe öltöztetni anélkül, hogy a funkcionalitás oltárán feláldoznánk a praktikumot.
A Ford a 2025-ös Tourneo Custom esetében láthatóan komolyan vette a feladatot. Ahol lehet ott alkalmaztak némi dekorációt, a színpalettán vannak élénk, bátor árnyalatok. A B-oszloptól hátrafelé sötétítettek az üvegek, amiket a tesztautó „Aqua Digital Blue” színe látványosan kiemel.
A vékony, magasra húzott fényszórók és az ezeket összekötő, teljes szélességben végigfutó LED-fénycsík (az elektromos és a magasabb felszereltségű modellek sajátja) modern, szinte high-tech karaktert ad a járműnek. Az oldalfalakon végigfutó, határozott fény-árnyék vonal és a kerékjárati ívek finom domborításai oldják a bitang méretű lemezek egysíkú unalmát, miközben az elektromos hajtást csak egy pár visszafogott változtatás jelöli. Ilyen a stilizált “E” betű a csomagtérajtón, valamint a zárt, gyémánt mintázatú “hűtőrács”, és a hátsó lámpák belső mintázata is eltérő.




A méretek tekintetében a Ford kétféle tengelytávval kínálja a modellt, a rövidebb, L1-es változat teljes hossza 5050 mm, amelyhez 3100 mm-es tengelytáv társul. A tükrök nélkül mért szélesség éppen csak 2 méter alatt marad (1999 mm), míg a magasság a kiviteltől függően 1960−1986 mm között mozog. Ez a konfiguráció még viszonylag könnyedén manőverezhetővé teszi a járművet szűkebb városi környezetben vagy mélygarázsokban.
A nagyobb családoknak vagy a reptéri transzferben utazóknak szánt L2-es, nyújtott változat bőven túlmutat ezen: a tengelytáv itt 3500 mm-re nő, a teljes hossz pedig eléri az 5450 mm-t. Hosszához képest egyáltalán nem vészes a kisbusz fordulóköre sem, ez 10,9 és 12,1 méter, és szintén a tengelytávtól függ.

Ahhoz képest hogy furgon az apja egész jóképű
Ez a 40 centiméteres növekedés szinte teljes egészében a hátsó túlnyúlásban jelentkezik, ami komolyan megnöveli a csomagteret még teljes, nyolc- vagy kilencszemélyes kihasználtság mellett is. A megnövelt tengelytáv pedig a hosszabb utakon ígér még stabilabb, komfortosabb futást, ugyanakkor nehézkes használatot városi környezetben.
Belső tér
A kisbuszok belterére több kihívás vár, mint egy átlagos személyautónál. Egyszerre kell strapabírónak, könnyen takaríthatónak, variálhatónak és egyre inkább személyautósan kényelmesnek lenniük. A tervezői szándék egyértelmű: a korábbi, puritán funkcionális atmoszférát egy tudatosan prémium irányba eltolt, exkluzívabb koncepció váltja fel. A vezetői környezet már tényleg nem az a melós hangulatú hely, mint régebben volt, nem szűkülködünk a kényelmi extrákban.




Ez azonnal látszik a volán mögött. Az első ülések magas kényelmi szintet hoznak, kihúzható combtámasszal, hosszú ülőlappal, kényelmes kartámasszal.
A kormány alul-felül lapított, jó fogású darab, nagyjából ugyanaz, mint a frissített Pumában. Utóbbiba furcsán nagy volt, itt viszont pont jó méret. Személyautós hangulatú a letisztult, horizontális tagolású műszerfal. Ennek vizuális és funkcionális központja a magasabb felszereltségeknél elérhető, 13 colos, fekvő tájolású érintőképernyő.
Ez a SYNC 4 rendszer otthona, ami gyors, logikus felépítésű, és hozza a kötelezőt:tudja a vezeték nélküli okostelefon-integrációt, illetve rengeteg ponton lehet személyre szabni az autó tulajdonságait, működését.
Ma már megszokott, hogy a klíma szinte összes funkcuója csak a képernyőn elérhető, ez itt sincs másként. Mivel állandóan látható az állapotsor, így gyors a működés, talán a hőmérséklet pontos beállítása macerás egy kicsit. Dedikált fizikai gombot kapott viszont a vezetési üzemmód, és a tolatókamera, ami egész jó felbontású képet ad a jármű környezetéről.
A tervezők a mindennapi használat apró, de lényeges részleteire is gondoltak. A műszerfal alsó szekciójából kihajtható pohártartó akár egyliteres palackokat is stabilan tart, a mellette kialakított polc pedig egyben vezeték nélküli töltőként is funkcionál. A műszerfal két szélén található, kisebb pohártartók elhelyezése pedig igazi ergonómiai telitalálat: az ide helyezett dobozok vagy poharak semmilyen körülmények között nem takarnak ki a nagyméretű és kiváló képet adó visszapillantó tükrökből.
Bár a modell akár kilenc személy befogadására is képes, a tesztelt nyolcszemélyes konfiguráció (2+3+3 elrendezéssel) adja a variálhatóság maximumát. Ezzel a két első ülés között szabad átjáró nyílik a hátsó sorok felé, így szülőként álló helyzetben könnyebb hátrajutni a gyerekekhez.
A variálhatóság kulcsa a padlóba integrált sínrendszer, amelyen az ülések szinte játszi könnyedséggel csúsztathatók. Ez a megoldás teszi lehetővé a tér teljes átrendezését, akár egy guruló tárgyalóvá alakítva a kabint a hátsó üléssorok szembefordításával. Így a hátsó hat üléssel tetszés szerint sakkozhatunk, valamint az ülések kipattintása is pofonegyszerű, igaz nem könnyű darabok, ha pakolásra kerül a sor.
Hasznos extra még a második sor lehajtható középső ülése, aminek támláján kis asztalka, pohártartó került kialakításra. A hátsó traktus komfortérzetét több átgondolt részlet is emeli. Hátra is jutott sok USB-aljzat, saját klímapanel, a korábbinál pedig jóval méretesebb légbeömlők garantálják, hogy a leghátsó sorban utazóknak se legyen panaszuk a hőkomfortra. A minőségi ugrás az akusztika terén is tetten érhető. Az A-oszlopokon diszkréten megjelenő márkajelzés sejteti, hogy a Bang & Olufsen hangrendszere gondoskodik a zenei aláfestésről, amely a kategóriában ritka tiszta és telt hangzást nyújt.
A fedélzeti rendszerek és az extralista szintén a személyautók világát idézik. A már említett SYNC 4 rendszeren túl a modern vezetéstámogató rendszerek teljes arzenálja elérhető: a távolságtartó tempomat sávközéptartó funkcióval, a holttérfigyelő, a 360 fokos kamerarendszer és a keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer is elérhető a különféle csomagokban.
Igencsak hasznos extra a Pro Power Onboard: az autó 2,3 kW teljesítménnyel képes külső eszközöket (pl. laptop, hűtőtáska, szerszámgépek) ellátni árammal, így áram nélküli teleken munkavégzéshez, kempingezés során is nagy szolgálatot tehet az E-Tourneo Custom.
A variálhatóságnak köszönhetően a méretek tág határok között mozognak. A rövidebb, L1-es modell esetében, mindhárom üléssorral a helyén is tekintélyes, körülbelül 600−900 literes tér áll rendelkezésre, a hátsó üléssor pozíciójától függően. Ha azonban a harmadik sort kivesszük, a raktér több mint 2500 literesre bővül.
A hosszabb, L2-es változat pedig már-már furgonszerű kapacitást kínál: itt a harmadik sor mögött is bőven 1000 liter feletti a hely, az összes hátsó ülést eltávolítva pedig a teljes raktérkapacitás megközelíti az 5.5 köbmétert (5472 liter). Ez a gigantikus tér, párosulva a teljesen sík padlóval, lehetővé teszi, hogy a luxus személyszállító egy pillanat alatt bútorszállítóvá vagy akár egy komplett kerékpáros csapat felszerelésének otthonává váljon.
Technika
Minden világ kedvelőinek kínál megoldást a Ford: a pár évvel ezelőtt még kézenfekvő dízel megoldástól az Atkinson-ciklusú benzinmotorra épülő, villanymotorral megtámogatott PHEV-en át tisztán elektromosig terjed a paletta. A PHEV alapja a 2,5 literes Atkinson-ciklusú benzinmotor, ami a villanymotorral együtt 232 lóerőt képes összehozni. A 11,8 kWh-s akkumulátorral 56 kilométert képes megtenni tisztán elektromos hajtással.
Az elektromos kivitel esetén a villanymotor a hátsó tengelyt hajtja maximum 218 lóerős teljesítménnyel és a 415 Nm-es nyomatékkal. Akkumulátorcsomagja nikkel-kobalt-mangán alapú lítium-ion technológiát használ, 276 cellából áll és nettő 64 kWh a kapacitása.
Ez a recept papíron akár 325 megtehető kilométert jelent a WLTP mérési ciklus szerint, a valóságban 235–260 kilométert (L2 – hosszabb tengelytávú modell esetén) tesz lehetővé a tempótól és hőmérséklettől függően.
Otthon 11kW-os Wallbox-szal körülbelül 8 óra alatt érhető el a teljes töltöttség az E-Tourneo Customöt, míg egyenáram esetén 125kW teljesítménnyel körülbelül 35 perc alatt tölthetjük fel 15%-os akkumulátorunkat 80%-ra.
Vezetés
A Ford mérnökei nemcsak a dizájnhoz, hanem a futómű beállításához is kiválóan értenek. Az E-Tourneo vezetési élménye sokkal közelebb áll egy precízen irányítható szabadidő-autóhoz, mint egy klasszikus pattogva zörgő furgonhoz.
A széles nyomtávnak és a 3,5 méteres tengelytávnak köszönhetően rendkívül stabil, és a kanyarokban sem dől meg zavaróan, itt jól jön a tömegközéppontot lefelé toló, padlóba szerelt akkupakk.
Érezhető a gondos tervezés: a futómű hosszú rugóutakkal, lágyan simítja ki az úthibákat, miközben a lengéscsillapítók feszesen tartják a karosszériát. Terheléstől függetlenül – akár egyedül, akár teli csomagtartóval és családdal utazva – mindvégig kényelmes marad, nem ráz és a fekvőrendőrökön is finoman siklik át. Kifinomult műszaki megoldás, hogy hátul nem merev hidat, hanem csatolt lengőkaros felfüggesztést alkalmaztak.
A vezetőtámogató rendszerek, mint az intelligens tempomat, a parkolóradarok, a tolatókamera, a sávtartó és a táblafelismerő, szintén jól teljesítenek. A sebességtúllépésre figyelmeztető jelzés például annyira diszkrét, hogy ki sem kapcsoltam, inkább hallgattam rá.
A kormányzást a mindennapi használatra, mintsem a sportos vezetésre optimalizálták. Az utastér menet közben csendes; a beszélgetéshez legfeljebb azért kell megemelni a hangerőt, mert a sofőr és a leghátul ülők között fizikailag is nagy a távolság.
215 lóerő egy ekkora autóhoz is bőven elég, az üzemmódokkal pedig könnyű megtalálni a helyzethez illő karaktert. Sport állásban a legtöbb mezei autót lehagyhatjuk a pirosnál, és nincs gond a besorolással, de ez a mód érezhetően zabálja az energiát, így a mindennapokra inkább a Normal beállítás való, de az Eco is elegendőnek tűnik.
A villanyhajtás legnagyobb előnye egy ekkora autóban a finom manővereknél domborodik ki. Ha padka mellé kell parkolni egy emelkedőn, akkor is nyugodtan lehet centizgetni, mert nem ugrik meg az autó, nem ég le a tengelykapcsoló, a villanymotor teljesítménye nagyon finoman érkezik meg a hajtott kerekekre.
Ugyanígy dugóban araszolni is pihentető élmény, és jó hír, hogy akár két tonnát is vontathatunk az elektromos verzióval, igaz így tényleg meg kell állni párszor villámtölteni, ha a motorcsónakot akarjuk levinni az Adriára.
Fogyasztása meglepően közel áll a gyári értékhez, brutális melegben állandóan döngetett klímával is a 23-24 kWh/100 km tartományban maradt, ami kis szerencsével 260-280 megtehető kilométert jelent.
Ez persze nem autópályás használattal értendő, a Ford villanymotorral inkább elővárosi ingázásra, belvárosi hoteljáratokra, országúti kirándulásra alkalmas, és nem telekocsinak Szeged-Budapest viszonylatban. Így kisbuszként az egyik legfontosabb ütőkártya, a hosszú távú, autópályás menet hiányzik a pakliból. Pedig a gyártó kínál nagyobb akkumulátort, a Mustang Mach-E akár 91 kWh-s csomaggal is elérhető.
Költségek
A Ford E-Transit Custom alapváltozata, amely a modell haszongépjármű-kivitele, bruttó 23,7 millió forinttól érhető el. A személyszállításra tervezett, kényelmesebb E-Tourneo alapára bruttó 25,5 millió forintnál kezdődik.
Egy gazdagon felszerelt, a tesztautóhoz hasonló Titanium X modellért minimum bruttó 28 millió forintot kell fizetni, de a képeken látható, minden extrával ellátott változat ára már meghaladhatja a 30 millió forintot is.
A hosszú verzió mondhatni konkurencia nékül áll, hiszen vetélytársai javarészt kisebbek, a Peugeot E-Traveller Long ér a nyomába 5,33 méterrel. Árazása pedig pont a mezőny átlagát hozza: a hosszabb tengelytávú, 286 lóerős Volkswagen ID. Buzz 86 kWh-s akkumulátorral 25 millió forintról indul, de a jobban felszerelt modellek ára 40 millió forint fölötti s lehet.
A Peugeot E-Traveller Long ára 75 kWh-s akkumulátorral 23 millió forint, de ennyiért a 136 lóerővel szerelt változatot kapjuk, míg a csúcsfelszereltségű modellért 27,2 millió forintot kérnek.
| A Ford Tourneo Custom és vetélytársai – Listaár, forint | |
|---|---|
| Ford E-Transit Custom (218 LE) | 23 700 000 |
| Peugeot E-Traveller Long (136 LE) | 23 000 000 |
| Volkswagen ID. Buzz (286 LE) | 25 000 000 |
Összegzés
Vannak felhasználási módok ahol jól mutat a zöld rendszám, és kellemes a hangtalan, füstmentes suhanás, és érthető a Ford Tourneo Custom bevetése villanyhajtással.
Főleg céges célok, és egyfajta zöld identitás kifejezésére tökéletes így ez a típus, de ha a nyers praktikumot és hatótávot nézzük, akkor a szintén tisztes elektromos hatótávval rendelkező konnektoros hibrid, vagy a dízel klasszikus lehet az optimális választás.
| Mellette – Ellene | |
|---|---|
|
|








