Április 11-én a fizetésképtelenséget jelentett a saarbrückeni helyi bíróságon az Isdera – számolt be a német Bild. Az Isdera sportautói mindig is csak kis szériában, igazi rajongók és gyűjtők számára voltak elérhetőek. Most az exkluzív márkát az eltűnés fenyegeti. Az Isdera sosem gyártott nagy darabszámban, a márka inkább a német mérnöki tudományok ikonjának számított a mainstream-en kívül.
Az autómárkát 1982-ben alapította Leonbergben Eberhard Schulz, és ma St. Ingbertben (Saar-vidék) volt a székhelye. Schulz 1971-ben kezdett el dolgozni a Porsche formatervezési stúdiójában. Azután kapott állást, hogy az interjúra a saját készítésű Erator GTE-vel ment, egy kétüléses középmotoros kupéval, amely egyedi acél térvázra épült, sirályszárnyas-ajtós, üvegszálas műanyag karosszériával.
Bár Schulz a Porschénál dolgozott, a Mercedes-Benz számára is készített terveket. Többek között a BB vállalattal közösen a CW311-es modellen is dolgozott, amelyet 1978-ban mutattak be. A modell végül csak prototípusként született meg, a Mercedes nem gyártotta. Úgy hírlik, az egyetlen olyan modell volt, amelyet nem a Mercedes fejlesztett, de használhatták rajta a márka logóját, a csillagot.

Ugyanakkor 1982-ben Schulz megalapította az Isdera vállalatot, amely 1984 márciusában a Genfi Autószalonon bemutatta a CW311 hosszú tengelytávú, sorozatgyártásra kész változatát, immár Imperator 108i néven. Porsche- és Mercedes-alkatrészek felhasználásával született meg.
Az Isdera annyit tesz: Ingenieurbüro für Styling, Design und Racing, vagyis formatervezési, műszaki tervezési és versenysport mérnöki iroda.
Bár készült egy nyitott tetős variáns is, a fő modell a 108i volt. Ez megtartotta a CW311 alapvető formatervét, így a sirályszárnyas ajtókat is, a legfőbb változtatás a bukólámpa helyetti, búra mögé rejtett hagyományos fényszórók használata volt (amelyek már a Mercedes prototípusokon is feltűntek). Érdekesség, hogy 1991-ben a hagyományos lámpák helyett speciális, lefelé nyíló bukólámpákat kezdtek használni. Megmaradt a sofőr feje fölé helyezett periszkópszerű megoldás is, amely az oldalsó tükröket helyettesítette.




A csővázra épített üvegszálas karosszéria alatt középre beépítve Mercedes-Benz és AMG V8-as motorokat alkalmaztak, amelyek a hátsó kereket hajtották. Pontosan nem tudni, de egyes információk szerint nagyjából húsz, mások szerint nagyjából harminc Imperátort épített az Isdera a következő kilenc évben.
1989-től Schulz már a következő modellen dolgozott, amely a Ferrari alapítója, Enzo Ferrari beceneve után kapta a Commendatore 112i elnevezést. Formája a C csoportos versenyautókat idézte. Az 1993-ra elkészült modell fejlesztése őrült összeget emésztett fel, amely a vállalatot a csődbe sodorta. Egy svájci befektetőcég mentette meg, biztosítva, hogy az addig még nem működőképes autó elkészüljön.
Isdera Commendatore 112i
Végül egyetlen 112i épült meg teljesen. Emellett egy másik alkatrészeit megvásárolta egy vevő, aki előbb Schulz felügyelete mellett, majd annak a projektből való kiszállásával másokkal fejezte be az autót. Ez Silver Arrow néven ismert és megismerhető, hiszen az első autón használt periszkópok helyett hagyományos tükrei vannak.
Mindkét modell V12-es Mercedes motort és hatfokozatú kézi váltót rejt, előbbi motor 408, utóbbi 619 lóerős. A 12 hengerre utal a modell nevének utolsó két számjegye, ahogy a V8-ra elődjénél. A Commendatore 341, a Silver Arrow 370 km/órás végsebességre képes.
Kétszer adott még életjelet a márka. Előbb 2006-ban megépült az Autobahnkurier 116i, egy az 1930-as éveket időző, de modern technikát rejtő 2+2 üléses autó, amely Schulz édesapjára is utal, aki az 1936-os Berlini Olimpián szerepelt atlétaként. A két V8-as motorból épített hajtáslánc 600 lóerőt biztosított, amely 242 km/órás sebességre gyorsíthatja a négykerék-hajtású különlegességet.Majd Schulz 2016-ban eladta el cégét a Sinfonia Automotive AG-nek, amely kínai partnerekkel közösen fejlesztette ki a Commendatore GT-t, egy elektromos sportautót. A több mint 800 lóerős modell tovább vitte a Schulz által használt ajtómegoldást. A siker elmaradt, és mostanáig nem is hallottunk az Isderáról. Az elkészült autók gyűjtők féltett darabjai, amelyek akár több százmillió forintos áron cserélnek gazdát.
A fizetésképtelenség pontos okairól egyelőre semmit sem tudni. Annyi bizonyos, hogy Thomas Becker ügyvédet a Thimmel und Partner ügyvédi irodától nevezték ki a fizetésképtelenségi vagyonfelügyelőnek – számolt be róla a Wirtschaftswoche.
Olvass bővebben az Imperátorról:




