2002.04.02. 12:15

Szöveg: Szörényi András

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Teszt: Citroën C5 2.2 HDi - Zavartalan kényelem


A C5 limuzin nem olyan sikkes autó, mint a Xantia vagy az XM, amely típusokat egyszerre kénytelen pótolni. Korábban sokszor leszóltuk a C5 "basedowos" első szemeit, de amíg nálunk volt a tesztautó, többen is azt állapítottuk meg, hogy a C5 mégse néz ki rosszul, főleg sötétkékben.

A korábban tesztelt, alapfelszereltségű kombinál sokkal jobb minőségűnek tűnt az SX kivitelű limuzin. A belső tér anyagminősége már nem lógott ki feltűnően a középkategória átlagából. Ami a limuzinban is zavart, az a "gyújtáskapcsolóban" elfordítva cseklő-nyeklő slusszkulcs. A korábbi tesztautónál is azt tapasztaltuk, hogy az öv nem csévélődik vissza rendesen, ami furcsa egy pár ezer kilométert futott, nyugati autóban.

A C5 biztonsága az EuroNCAP törésteszt szerint kitűnő. A merev karosszériát akkor is érzékeltük, amikor földútra kellett letérnünk. Ilyenkor jött jól az állítható hasmagasság is. Éppen a SPORTváltó adását forgattuk a Hármashatár-hegyen és a karosszériát egy fokozattal megemelve le tudtunk hajtani azon az úton, ahol e nélkül nem kockáztattuk volna meg az elindulást. Az állítható hasmagasságnak járdáról leállásnál is nagyon jó hasznát lehet venni.

A két irányban állítható kormány mögött kényelmes üléshelyzet alakítható ki. A kormányerők megfelelőek. Egészen gyors kanyarokban az tűnt fel, hogy orrnehézsége ellenére száraz úton alig volt alulkormányozott a tesztautó. Városban zavaró, hogy 12,4 méteres körön fordul meg az autó. A C5-ben finoman működik az ESP, száraz aszfalton sodródó autóban csak a visszajelző villogásából látni, hogy dolgozik. A fék kevés egy ekkora autóhoz. Jó ötlet, hogy vészfékezésnél bekapcsol az elakadásjelző.

Az egyenesfutás nagy sebességnél is jó. Gyorsan vett kanyarban az örvendetesen csekély alulkormányozottság miatt jó érzés vezetni a nagy Citroënt. Az úttartás igen stabil. A tesztautóban Sport fokozatba lehetett kapcsolni a rugózást, de ennek hatását még a tesztelés végéhez közeledve sem érzékeltük. Ez amiatt lehetett, hogy heves kormánymozdulatra az autó magától is vált a két beállítás között. 110-es tempó felett a Hydractive3 rugózás lejjebb engedi a karosszériát, amivel csökken a légellenállás. A normál állás mellett parkoláskor leengedhető a C5, nagyobb gödrökön áthajtva két fokozatban növelhető a hasmagasság.

Kiemelkedően praktikus a belső tér kialakítása. Hátul is az első sorral megegyezően jó a belső világítás. A központi fényforrást két olvasólámpa egészíti ki elöl-hátul. A vezető bal térdénél külön fedeles rekesz van aprópénztartóval. Itt kapcsolható ki a slusszkulccsal az utas oldali légzsák. Ez alapfeltétele annak, hogy gyermekülést szerelhessünk ide a menetiránynak háttal. Két napellenző található elöl, így nappal szemben autózva nem kell minden kanyarban oda-vissza hajtogatni a napellenzőt. Rakodóhelyből is sok van. Bezárásnál automatikusan behajtja a tükröket a C5, a Peugeot 607-hez hasonlóan.
Kiválóan használható a 456 literes csomagtartó. Űrtartalma kedvező, padlója sík és az ötödik ajtón át remekül megközelíthető.

Viszonylagos gyengesége ellenére már a 109 lóerős HDi is nagyon harmonikusan illeszkedett a C5-höz, a 2,2 literes motor pedig még a kisebb dízelnél is minden szempontból jobb. A hosszú löketű négyhengeres motor hengerűrtartalma 2179 köbcentiméter. A hengerenként négyszelepes dízelt változó geometriájú Garrett turbó tölti. A maximális turbónyomás csekély, 0,7 bar.

205 kilométer/óra a gyári végsebesség. Ezt hamar elérte a tesztautó, óra szerint 215-tel is mentünk. Kedvező eredmény a 10,9 másodperces százra gyorsulás, de a menetteljesítmények nem ettől olyan jók. A nagy hengerűrtartalom és a kis turbónyomás miatt nagyon kiegyensúlyozott a teljesítményleadás. Alapjárat közeli fordulatról is elfogadhatóan húz a motor, 2000 fölött pedig ereje javát adja. A PSA dízelmotorok fontos erénye a kulturált járás. Ezt a C5 2.2 HDi is maradéktalanul hozta, a motorzaj erős kihúzatáskor sem vált idegesítővé.

A váltó hosszú áttételezése nem kihívás a nyomatékos motornak. 200-nál ötödikben négyezret fordul percenként a főtengely, a 130-as korlátozást betartva 2550 körüli fordulatszámmal suhan ötödikben az autó. Nem kíván sok erőt a sebességváltás, minden fokozatba könnyen betalál a hosszú utakon mozgó váltókar.

Országúton visszafogott tempóval haladva 6 liter alatti a fogyasztás, városban átlagos vehemenciával nyomva a gázt 8,2 liter gázolaj elég a jókora autónak. A tesztátlag 7,7 literre adódott. Ez a másfél tonna feletti üres tömeget és a kényelmes erőtartalékokat tekintve igen jó érték illik a Citroën fényes dízel-hagyományaihoz.

A hosszú utak kényelmének része, hogy ne kelljen gyakran tankolni. A tank 68 literes, a hatótávolság országúton vagy autópályán meghaladhatja az 1000 kilométert.

Országúton és autópályán simogató kényelemben ringhatunk. A rugózás hangolása mesterien eltalált, a hidropneumatikus rugózás a legdurvább úthibákat is elnyeli. Még a leghosszabb út fáradalmaiból is sokat elvesz az ebben az árkategóriában páratlan kényelem. Az óriási fotelekben egészen magas emberek is elférnek, a comb alátámasztása kitűnő.

A hatalmas autó burokként óvja az utasokat. Olyan érzésünk volt a C5-ben, mint gyermekkorunkban Tatra teherautó-belsővel pancsolva: az autó úgy vett körül bennünket, mint egykor a gigászi úszógumi. A körülölelő ülésekhez az SX kivitelben már jár a kartámasz, ami a korábban tesztelt kombiból hiányzott. Ebben az autóban már nem esett le a karunk, amikor belefeledkeztünk a C5 kényelmébe.

Minden irányban pazar a helybőség. Nagyon messze van a szélvédő, távol ül az első utas, az ablakpárkányt el sem éri az ember könyökével. A hátsó lábtér igen nagy, ráadásul az első támlákat alaposan kimélyítették, további centiméterekkel növelve hátul utazóknak jutó helyet.

A 7 090 000 forintos alapár nem ígér jó értéktartást. A várhatóan nagy áresésű autó vételára teljesen értékarányos. A legolcsóbb C5-ben is széria a hat légzsák, a klímaberendezés, a blokkolásgátló, a motoros tükör és első ablak. A tesztelt SX ennél is jóval többet tudott. A tesztautóban megtalálható volt a menetstabilizáló elektronika, az elektromos ablakemelő hátul, az automata légkondicionáló. A rugózás összetettségétől nem kell félni, a bevált rendszerre öt év vagy 200 000 kilométeres garancia érvényes.

A C5 a talán nehézkes formától eltekintve mindazt hozza, amit a mindenkori legnagyobb Citroënnek nyújtani illik. Párját ritkítóan kényelmes, extrém tágas, igazán szerethető és technikája is értékes, csak ne várjuk el tőle az Xm, vagy a CX szépségét. Ezt majd a C6 Lignage tanulmányból megvalósuló Citroën C6 nyújtja, várhatóan 2004-től.


VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Panelház expressz

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje, így az én gyűjteményemből sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel, de azt sem tagadhatom, hogy az úriasnál hangulatosabb lenne egy zöld, terepgumis, fapados verzió

A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gy?jteményemb?l sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Gumigyilkos ünnep a hátsó udvarban Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin Szoros csata a Görög-ralin BMW 7-es facelift 2012
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó