2011.09.11. 15:40

Szöveg: Baka Gábor

208 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Vettel Monzát is meghódította

A címvédő Olaszországban is nyert

Kulcsszavak: Jenson Button, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Olasz Nagydíj, Monza, Red Bull
hirdetés


Óriási csatával indult a verseny, a rajtnál Sebastian Vettel egy kicsit lassan kezdett, Lewis Hamilton mellé ért, Fernando Alonso pedig egészen a szélre húzódva ugrott melléjük, az első kanyarra pedig eléjük is került. Vettel a másodiknak sorolt be.


Hátrébb komoly balesetet hozott a start, Vitantonio Liuzzi a fűre szorult, megcsúszott, és torpedóként száguldott be az első sikánba, ahol elkaszálta Vitalij Petrovot és Nico Rosberget, majd a bedugult kanyarban többen is összetorlódtak, Kobajasi Kamui, Rubens Barrichello és Bruno Senna is bokszlátogatásra kényszerült. Természetesen beküldték a biztonsági autót.

A verseny a 4. körben indult újra. Alonso és Vettel jól csípte el a repülőrajtot, Hamilton viszont nem kapta el a ritmust, a célegyenesben Michael Schumacher meg is előzte, a 3. helyre lépett előre. Mögöttük Massa, Button, Webber, di Resta, Maldonado és Perez sorakozott a pontszerző helyeken.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

A következő kör elején Webber ütközött Massával az első sikánban, letört a szárnya, a brazil megforgott. Előrébb Vettel a füvet érintve igen agresszíven előzte meg Alonsót, visszavette a vezetést. Webber a Parabolicában a falban kötött ki a sérült, irányíthatatlan Red Bull-lal, ugyanis az első szárny az orr alá szorult.

Vettel jól húzott el, Alonso, Schumacher és Hamilton egymás nyakán volt, a mclarenes folyamatosan próbálta támadni a hétszeres bajnokot. Mögöttük Button, Maldonado, Perez, a visszakapaszkodó Massa, di Resta, és Alguersuari jelentette a top10-et.

Sok környi próbálkozás után Hamilton a 13. kör kezdetén előzte meg Schumachert, de a német azonnal visszavette a helyet. A McLaren végsebessége egyszerűen nem ért fel a Mercedesével. Schumacher, Hamilton és Button egy bolyban kergette egymást, folyamatos volt a csata.

Button a 16. körben ment el egy előzési kísérletet elhibázó csapattársa mellett, majd a németet is maga mögé utasította pár kanyarral később. Schumi ki is állt friss gumikért., Button két körrel később követte, majd Hamilton is jött, a csere után a mercedeses mögé ért vissza, újrakezdődött a párbaj.

A 20-22. körre Alonso és Vettel és Massa is letudta a kerékcseréjét, a pontszerző helyeken ezután a címvédő, a ferraris spanyol, Button, Schumacher, Hamilton, a még kiváró Perez, Massa, di Resta, Alguersuari és Maldonado állt. Button közben sorra futotta a leggyorsabb köröket, egyre inkább felzárkózott Alonsóra.

Hamilton végül a 27. körben az Ascarira vezető egyenesen fűzte át magát Schumacheren. Massa ekkorra a a 6. helyig lépett előre, egykori csapattársa mögött 13 másodperccel haladt.

A 34. körben Rubens Barrichello ügyetlenkedett igen csúnyán, előbb az őt leköröző Alonsót nem engedte el túl simán, majd a bokszbejáratnál kacsázott Button előtt, sok időt elvett a szintén kerékcserére érkező angoltól. Egy körrel később Alonso és Hamilton, majd Vettel is kereket cserélt, mindannyian megkapták az utolsó etapos közepes keverékű abroncsaikat.


A címvédő előnye biztos volt, de hátrébb nyitott volt a küzdelem, Button meg is előzte Alonsót, fellépett a virtuális 2. helyre - a valóságban még a kerékcserére váró Schumacher állt ott. Miután ő és végül Massa is kiállt és a közepes keverékre váltott, a pontszerző helyeken Vettel, Button, Alonso, Hamilton, Schumacher, Massa, Alguersuari, di Resta, Buemi és Senna sorakozott. A brazil öt körrel vége előtt vettel a pozíciót a svájcitól.

Lewis Hamilton az utolsó körre érte utol teljesen Fernando Alonsót, az angol a dobogóra hajtott, de a Parabolciában hibázott egy hajszálnyit, ami elég volt ahhoz, hogy a spanyol beérjen a célba a 3. helyen.

Vettel a győzelmével tovább növelte már amúgy behozhatatlan előnyét a bajnokságban, míg mögötte megint "rossz sorrendben" szereztek pontot a riválisok, a cím sorsa így már tényleg eldőlt. Button megint ragyogó versenyt futott, Alonso a Ferrarival megtette, amit lehetett a tifosók kedvéért.


Michael Schumacher ugyan csak 5. lett, de visszatérése óta egyik legjobb versenyét futotta. Dicsértet érdemel a Toro Rosso is, főképp Alguersuari, aki megint a 18. rajthelyről hozott sok pontot, Bruno Senna pedig megszerezte első F1-es pontjait, szépen javított a spái baki után.

A Forma-1-es világbajnokság az európai szakasz lezárulta után két hét múlva a Szingapúri Nagydíjjal folytatódik.

Olasz Nagydíj, Monza, 2011.09.11.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

208 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Felipe Massa

Felipe Massa

Scuderia Ferrari

Apró sikerek a közlekedés ésszerűsítésében

30.000 liternyi naplózott tankolás a Szervizkönyvben  több tucat megkezdett ügy az ésszerű közlekedésért, koszorúzás értelmetlen vasúti átjárónál. Pörgő eseményekkel teli hónapjaink összefoglalója következik.

30.000 liternyi naplózott tankolás a Szervizkönyvben több tucat megkezdett ügy az ésszerű közlekedésért, koszorúzás értelmetlen vasúti átjárónál. Pörgő ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Egy pillanaton múlt az autós élete A Ford pályáján a rali-világbajnokság Hiányzó kerék helyett kézikocsi Hiányzó kerék helyett kézikocsi 2,7 liter: így könny? autózni

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó