Csapat adatlap

Rubens Barrichello
Williams-Cosworth

Adatok

NévWilliams-Cosworth
SzékhelyGrove, Nagy-Britannia
Első szezon1978
KarosszériaFW33
Világbajnoki címek9
Futamgyőzelmek113
Pole pozíciók125
TesztpilótákWalterri Bottas
Weboldalwww.attwilliams.com/
Pastor Maldonado

AT&T Williams F1 Team

Frank Williams és barátja, Patrick Head néhány évnyi sikertelen próbálkozás után 1978-ban indították útjára minden idők egyik legsikeresebb Forma-1-es csapatát, a Williams F1-et.

A csapat nagyon rövid idő alatt eredményeket ért el, az első győzelemre 1979-ben került sor, és mindössze harmadik évükben, 1980-ban pedig már a konstruktőri és Alan Jonesnak köszönhetően az egyéni bajnokságot is megnyerték, és a következő idényben meg is védték. 1982-ben Keke Rosberggel is győztek, 1986-ban pedig csak azért maradtak le erről, mert Nigel Mansell és Nelson Piquet egymástól vette el a pontokat az erős versenyzéssel. A turbókorszakban a csapat motorszállító partnere a Honda volt.

A csapat igazi fénykora az 1990-es években volt - a Renault-val karöltve Alain Prosttal, Mansell-lel, Damon Hill-lel és Jacques Villenuve-vel öt konstruktőri és négy egyéni bajnokságot gyűjtöttek be.

A kétezres évek végére a Williams maradt az egyetlen igazi privát csapat a Forma-1-ben, de az egykori sikerek elmúltak, a grove-i alakulat pénzügyi gondokkal küzdött, és egy-két villanástól eltekintve a mezőny hátsó részében versenyezett.

A 2009-es nagy szabályváltozásoktól a feltámadást várták, és az élre ugyan nem ugrottak, de Nico Rosbergnek köszönhetően rendszeres pontszerzők lettek. 2010-nek a Toyota helyett Cosworth-motorokkal és új pilótapárossal vágott neki a csapat: Rosberget és Nakajimát minden idők legtapasztaltabb F1-ese, Rubens Barrichello és a 2009-es GP2-bajnok, Nico Hülkenberg váltotta. A német egy zseniális pole-t is összehozott a csapatnak, ám ez sem volt elég, hogy megtarthassa helyét: az újonc Pastor Maldonado érkezett a helyére, aki nem kevés pénzt is hozott magával.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

F1: Sennáék Williamsét is megmutatták

Az ezen a héten tesztelendő új autók közül utolsóként a Williams 2012-es modelljéről is lekerült a lepel. Újabb kacsacsőr, tesztfényezés, nagy remények.

F1: Pályára küldték az új Williamst

Bár a hivatalos bemutatót csak a jövő heti jerezi teszt reggelén tartják majd, a Williams már tegnap megfuttatta volna 2012-es autóját, az FW34-est, de ez nem jött össze.

F1: Hétfőn jön a Toro Rosso, kedden a Williams

A Toro Rosso is bejelentette új autójának bemutatóját, a faenzai kiscsapat a Sauber és a Red Bull után következik. A Williams az első tesztnapon mutatkozik be.

Barrichello: IndyCar vagy Forma-1?

Az F1-es szerződés nélkül maradt Rubens Barrichello megerősítette, hogy akár az amerikai IndyCarban is indulhat idén, de továbbra is a Forma-1 a végső cél.

F1: A top10-be készül a Williams

A Williams versenyfőnöke, Mark Gillan szerint a tavaly katasztrofálisan szereplő alakulat célja csak az lehet idén, hogy rendszeres pontszerzők legyenek. Pastor Maldonado bizakodva várja az új idényt.

Sutil nem mondott le az F1-ről

Bár Bruno Senna williamses leigazolásával elfogytak a valamire való helyek az F1-ben, Adrian Sutil menedzsere azt állítja, hogy a látszólag pocsék helyzet ellenére is az F1 a német pilóta célja.

Senna: Nem a pénz miatt szerződtettek!

A Williamshez leigazolt Bruno Senna meg van győződve róla, hogy nem a szponzori hátterének köszönheti az állását. A brazil bízik benne, hogy jól fog teljesíteni és a csapattól is előrelépést vár idén.

F1: Hivatalos, Senna a Williamshez igazolt

Ma kora délután a Williams bejelentette, hogy 2012-ben a brazil Bruno Senna lesz a venezuelai Pastor Maldonado csapattársa. A veterán Barrichello állás nélkül maradt.

EREDMÉNYEK 2011

Korábbi évek adatai:
Nagydíj Dátum Rajtpoz. Eredmény Pontsz. Összpontsz.
Ausztrália 2011.03.27 16 0 0
Malajzia 2011.04.10 22 0 0
Kína 2011.04.17 13 0 0
Törökország 2011.05.08 15 0 0
Spanyolország 2011.05.22 17 0 0
Monacói 2011.05.29 9 2 2
Kanada 2011.06.12 9 2 4
Európa 2011.06.26 12 0 4
Nagy-Britannia 2011.07.10 13 0 4
Németország 2011.07.24 23 0 4
Magyarország 2011.07.31 13 0 4
Belgium 2011.08.28 16 1 5
Olaszország 2011.09.11 12 0 5
Szingapúr 2011.09.25 13 0 5
Japán 2011.10.09 17 0 5
Dél-Korea 2011.10.16 12 0 5
India 2011.10.30 15 0 5
Abu Dzabi 2011.11.13 12 0 5
Brazília 2011.11.27 14 0 5

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

WEBÁRUHÁZHirdetés

Pilóták

Adrian Sutil

Adrian Sutil

Force India-Mercedes

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

Admin, közérdekű dolgok

1907 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (17:00) v_BERKA 2004. 10. 06

Milyen autó van a képen?

712 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (11:00) Autóalkusz.hu 2006. 03. 11

Kis bezines turbosoké a jö

1044 hozzászólás a topikban

- 2011. 08. 15 (09:16) Vén Halász 2008. 04. 27
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Vezess autóvásárlási tanácsadás

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Team FUSION Hungary

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Székely Gyula

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó