Ma már az autók szinte minden porcikája a hatékonyságot szolgálja, vagy a grammra kimért tömegízlésnek próbál megfelelni a globális piacon. Az Egyesült Államokban más volt a helyzet a II. világháborút követő években. 

A motorizáció forradalmi éveiben a tervezők gyakorlatilag saját ízlésük, művészeti elképzelésük szerint faragták meg a guruló szobrokat, olyan díszekkel, kiegészítőkkel, kilónyi krómmal, amiről ma már nem álmodhatunk. 

Ennek része volt a rút üzemanyagtöltő nyílás elrejtése. Az egész egy kicsit olyan, mint a kastélyokban a könyvespolc mögé rejtett titkos ajtó: a rejtett funkciók felderítése mindig felébreszti a gyermeki lelkesedést. Erre több megoldás is volt, de a legtrükkösebb kétség kívül a hátsó lámpatestbe rejtett töltőcső. 

A tömeggyártásban az egyik első úttörő az 1941-es Cadillac Series 62 volt. Ennél a modellnél a betöltőnyílás ugyan a lámpatest régiójában kapott helyet, de maga a világítótest még fix maradt – csupán a fényvisszaverővel integrált díszítőelem billent fel. A koncepció hamar követőkre talált, és a trükköt olyan márkák is átvették, mint a Chrysler luxusdivíziója, az Imperial, valamint az Oldsmobile és a Nash.

Néhány gyártó azonban emelte a tétet, és az egész lámpatestet mozgathatóvá tette. A Cadillac például 1949-től a korai ötvenes évekig alkalmazta azt a mechanizmust, ahol egy apró, kerek prizmát kellett megnyomni a rejtett retesz oldásához. Hasonló zsanéros dizájnnal operált a Lincoln Continental, néhány Chevrolet modell, sőt az óceán innenső partján még a Peugeot is (amely kifejezetten elegánsan oldotta meg a lámpa felhajtását).

A hatvanas évekre a lámpába integrált tankolás divatja szépen lassan kifulladt. Ha a formatervezők mindenképpen el akarták rejteni a betöltőt, azt már leggyakrabban a rugós, lehajtható hátsó rendszámtábla mögé tették. Ez a – főleg az amerikai tepsiken uralkodó – gyakorlat egészen a hetvenes évekig kitartott, amíg a középre, teljesen hátra helyezett üzemanyagtartályokat a ráfutásos balesetek fokozott tűzveszélye miatt be nem tiltották.

Hosszú évekig alkalmazták, de végül az üzemanyagtankok áthelyezése és a biztonság fokozása miatt kikoptak a rejtett betöltő nyílások. (Fotó: FPG/Hulton Archive/Getty Images)

A „lámpa-ajtó” koncepció kimúlásának egyik fő indoka szintén a biztonság volt. Ha belegondolunk, a nyitott benzintank és az illékony üzemanyaggőz közvetlen szomszédságában futott a hátsó lámpa 12 voltos elektromos kábelezése. Egy elöregedett, sérült szigetelés esetén elméletben bármikor szikra pattanhat – ami a benzingőz közelében a legkevésbé sem kívánatos esemény.

Napjainkban a hagyományos üzemanyag-betöltőket szinte kivétel nélkül unalmas, fém vagy műanyag ajtócskák takarják – funkcionálisak, de teljesen lélektelenek. Ebben a monoton dizájnvilágban a klasszikus, titkos nyílást rejtő hátsó lámpák egy letűnt, sokkal játékosabb autóipari korszak sármját hordozzák magukban. Lehet, hogy egy létfontosságú szerkezeti elem ilyen szintű elrejtése nem a mérnöki praktikum csúcsa volt, de kétségtelenül látványos volt, volt benne spiritusz.