Ezúton szeretnék köszönetet mondani azoknak a bajtársaknak, akik 2026. […]-én úgy döntöttek, hogy egy égő autóroncs látványa megér egy megállót, annak ellenére, hogy maguk is kórházba igyekeztek egy beteggel.

A kontextus kedvéért: aznap […], Budapest irányba tartottam, és egy kamion mellett haladtam el, amikor is az úgy döntött, hogy leteszteli, mennyire faragtak kemény fából, és durrdefektet kapott mellettem. Bevallom, korábban nem volt “szerencsém” egy irányíthatatlanul nekem csapódó tehergépjármű és az autópálya betonkorlátja közé szorulva közlekedni (őszintén remélem, hogy önöknek sem), de el kell mondjam, hogy egy ilyen helyzetben, egy megrakott kamion közeledésének az emberlánya bizony nem tud ellenállni, akkor sem, ha hűséges típus. Megy, amerre a kamion viszi. Így kerültem fel a betonkorlátra, ahol a kéretlen udvarlásnak egy útbaigazító tábla tartóoszlopa vetett véget. A járművem a heves közeledés következtében kigyulladt (majd teljesen ki is égett). Rám az égiek egész serege vigyázhatott, vagy csak a lenti a főnök döntött úgy, hogy van ott elég sárkány (ezt a kedves olvasó képzeletére bízom), a lényeg, hogy becsapódást követően magam másztam ki az égő roncsból.

Rohantak hozzám hétköznapi hősök segíteni, de néhány percen belül arra járt a levelem elején említett mentőegység, és megállt. A mentőtiszt odaugrott hozzám, és rögvest megkezdte az ellátásomat. Megvizsgált, infúziót kötött be, rögzített, vérnyomást mért, irányította a hétköznapi hősöket, hogy mindenki kutassa át a járművét pokróc, takaró után (a nagy sietségben – talán érthető módon – hátrahagytam a kabátomat, és némileg pőrén voltam öltözve az 5 fokhoz). Mindeközben a saját betegéről sem feledkezett meg, oda-vissza szaladgált köztünk, hogy egyikünk se maradjon ellátatlanul. Szerintem ez megér legalább egy fizetésemelést. De inkább hatot.

Nemcsak ellátást kaptam tőle, hanem azt a ritka és felbecsülhetetlen érzést is, hogy valaki pontosan tudja, mit csinál, és amíg ő ott van, addig – kamion ide, égő roncs oda – talán mégsem dől össze teljesen a világom.

Köszönet illeti az értem küldött egységet is! A mentőtisztet, aki folyamatosan szóval tartott vagy épp mesélt, hogy ne legyen időm átgondolni, mi is történt velem, és még a jegygyűrűmet leküzdötte a megégett kezemről, hogy ne vágják le rólam. A sofőrt, aki pedig a zötykölődésért is elnézést kért. Az ember ilyenkor nem feltétlenül számít arra, hogy bocsánatot kérnek egy kanyarért. Végig velem maradtak, amíg át nem vett a […] Traumatológiai Osztálya.

Szeretném, ha mindnyájan tudnák, hogy mély hálával gondolok rájuk! És – bár az autóm kevésbé szerencsésen végezte – én hiánytalanul megvagyok, és funkcionálisan is szinte teljesen működőképes maradtam. Ami pedig most még nem működik rendesen, egy kis stoppolást követően várhatóan majd fog.

KÖSZÖNÖM!”