2019-ben a most 75 éves Christian Derrey email-fiókját ismeretlenek feltörték, az esemény pedig megváltoztatta életét. A bűnözők a levelek közt találtak egy csatolmányt a francia férfi személyi igazolványával, mellyel szépen lementettek maguknak, ellopva ezzel a személyes adatokat.
Az információval azóta visszaélnek az ismeretlen tettesek. A séma lényege, hogy Derrey nevében céget alapítottak, mely lényegében úgy árul jellemzően olcsóbb használt autókat, hogy az azokat vezetők nem lesznek hivatalosan tulajdonosok, papíron a cégé továbbra is a kocsi. A rendszer előnye felhasználói szempontból az, hogy így a büntetéseket nem a sofőrök fizetik, hanem a cég.
A nyugdíjas férfi nevén jelen állás szerint is háromezer autó van, és napi 25-40 büntetést állítanak ki a nevére. A helyzettel nemigen tud mit kezdeni, főleg úgy, hogy az adóhatóság és a nyugdíjfolyósító a bírságok láttán önállósította magát, és zárolták a kifizetéseket Derrey irányába: a neki járó járandóságokból ugyanis törlesztik a 180 ezer euróra (67,6 millió forintra) rúgó bírságokat.
A horrorsztorinak egyelőre nem látszik a vége: a helyi csendőrök ugyan már tudják, hogy Derrey bácsi nem autónepper, és jogosulatlanul kapja a csekkeket, de az adóhatóság bürokratikus malmai lassan őrölnek. “Az egyik osztályról a másikra irányítanak minket, nem vesznek komolyan, és rajtunk, akik teljesen ártatlanok vagyunk, múlik, hogy bebizonyítsuk ártatlanságunkat. Ez valóban egy felfordult világ” – fogalmazott csalódottan a férfi.

