A Brabus eddig főként az extrém teljesítményű és feltűnő autóátépítéseiről volt ismert, most azonban új terepre lép: saját doku-reality sorozatot indít. A Brabus: One Second Wow című (Brabus: egy pillanatnyi wow, valahogy így lehetne fordítani), hatrészes széria az Amazon Prime Videón debütál, és betekintést ígér a tuningcég kulisszái mögé – nemcsak az autók, hanem a márkát irányító emberek életébe is.

A sorozat 2026. február 26-án jelenik meg egyszerre több országban, köztük Németországban, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Kanadában és Ausztráliában.

A történet középpontjában Constantin Buschmann vezérigazgató és párja, Mili Umicevic kreatív igazgató áll. Buschmann 2018-ban vette át a vállalat vezetését, miután váratlanul elhunyt édesapja, a cégalapító Bodo Buschmann. A sorozat az ő közös munkájukat és magánéletüket követi, bemutatva, mivel évente több mint 200 napot utaznak világszerte a márka képviseletében.

Az előzetes alapján a széria nem spórol a reality műfaj kötelező elemeivel sem: szóváltások, csipkelődések és feszült helyzetek is képernyőre kerülnek. A könnyed adok-kapok mellett komoly szakmai pillanatok is helyet kapnak, például amikor a műhelyben nagy teljesítményű modellek – köztük a 900 lóerős Brabus 900-as széria – épülnek.

44 fotó

A forgatás nem csak a bottropi központban zajlott: a stáb megfordult Beverly Hillsben, Milánóban, Cannes-ban és Dubajban is, vagyis a luxuséletmód ikonikus helyszínei adják a hátteret az epizódoknak. Az első hat rész egyik fő eseménye a Brabus Signature Night, amely lényegében egy autós divatbemutató több mint ezer VIP-vendéggel. 

A készítők ígérete szerint a nézők most először láthatják, mi történik akkor, amikor a csillogó felszín mögött komoly kockázat és nagy tét mozgat egy márkát.