Menthetetlenül nyúlnak az éjszakák, lassan a napi ingázás ideje is sötétbe csúszik, egyre gyakrabban van köd, borongós időjárás. Ilyenkor fontos, hogy maradéktalanul a “látni és látszani” elv szerint közlekedjünk.
Ezt pedig a modern technika korában rengeteg használt autóban is – elvileg– az automatika intézi. Ennek működését viszont nem árt szemmel tartanunk, mert a szenzorok nem mindig mérik fel elég jól a helyzetet, és előfordulhat, hogy csak nappali menetfénnyel haladunk, holott már rég szükség lenne a tompított fényszóróra is.
Mi az a nappali menetfény?
A nappali menetfény (angolul Daytime Running Light, DRL) olyan, általában LED-es fényforrás, amely vagy a fényszórótestbe integrálva, vagy különálló dizájnelemként kap helyet a jármű elején. Célja, hogy az autót jó nappali látási viszonyok mellett is könnyen észrevehetővé tegye. A hangsúly tehát nem a vezető látásának javításán, hanem a láthatóságon van, megelőzve ezzel a baleseteket.
A gyártók által alkalmazott formai megoldások rendkívül változatosak. Mivel a cél a szemből érkezők általi jobb észlelhetőség, a nappali menetfényeket kizárólag elölre szerelik fel; a jármű hátsó része a DRL működése bizonyos -áltálban régebbi- modelleknél kivilágítatlan marad.

Napjainkban a nappali menetfény már az új autók kötelező alapfelszereltségének része. A gyújtás ráadásakor automatikusan bekapcsol, és azonnal kialszik, ami -egyes modellekem- kialszik, amikor a vezető aktiválja a tompított világítást. A nappali menetfénynek a műszerfalon nincsen külön visszajelző piktogramja.
Hol lehet a gond?
A KRESZ 44. § (8) bekezdése előírja, hogy lakott területen kívüli úton a forgalomban részt vevő gépkocsit nappali menetjelző lámpával vagy tompított fényszóróval nappal és jó látási viszonyok között is ki kell világítani. A nappali menetfény nevéből is adódóan tehát nappal, jó látási viszonyok mellett a szemből érkezők számára biztosítja a saját jármű jobb észlelhetőségét. Ez esetben váltja csak ki a tompított világítás használatát.
A KRESZ 44. § (1) bekezdés alapján azonban a forgalomban részt vevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. Ez nem lehetőség, kötelezettség – írja a police.hu.
Viszont ha automata módban haladunk, akkor a rendszer sokszor nem reagál időben a ködös, borús időre, és elmarad a tompított fényszóró felkapcsolása. Ilyenkor még mi egész jól látunk előre, de a hátsó világítás nélkül egyértelműen nehezebben észlelnek minket a mögöttünk jövők.
Ezért ilyen helyzetekben (például felhősödés, köd, eső, hóesés, porfelhő, szürkület stb.) a biztonság érdekében mindig manuálisan kapcsoljuk fel a világítást! Jó lenne ugyanúgy automatikusan felkapcsolni a tompított fényt, mint ahogy reflexszerűen beköti magát az autóba beülve mindenki.
Csupán egy mozdulat az egész, mégis valamivel biztonságosabbá válhatna a közlekedés a téli szmötyiben és az év végi bevásárláskor, rokonlátogatáskor vagy verőfényben országúton autózva, ahová kevés önmagában a menetfény a szembejövő autók sebességének biztonságos megítéléséhez. A tompított fényszóró használatának mellőzésén úgyis szinte mérhetetlen üzemanyag-mennyiséget lehetne csak spórolni.

