Japánban az autós kultúra és maga a közlekedés is egészen egyedi, még a közlekedési lámpák is eltérnek attól, amit megszoktunk: náluk a zöld lámpa sokszor inkább kékes árnyalatú. De mi állhat ennek a hátterében?
A kék lámpa gyökere a japán nyelvben keresendő
A szigetországban régen mindössze négy színnek volt neve: kék, piros, fekete és fehér. A zöldet nem különböztették meg, hanem azt is a kék (ao) szóval írták le. Bár ma már van külön szavuk a zöldre (midori), a mindennapi életben még mindig gyakran használják az ao kifejezést zöld dolgokra is. Jó példa erre a Granny Smith alma, amelyet a japánok aoringónak, vagyis kék almának hívnak.
Amikor a közlekedési lámpákat a múlt század elején bevezették, a fény egyértelműen zöld volt, de a japánok következetesen aónak nevezték. A második világháború után, az 1947-es Közúti Közlekedési Törvény hivatalosan is így rögzítette, ezért azóta mindenki „kéknek” hívja a zöld jelzést.
A kompromisszum színe: kékeszöld
Felmerült a kérdés, hogy ha a világ egységesen zöldként ismeri a „mehetsz” jelzést, Japán hogyan tud ehhez alkalmazkodni? Az ENSZ 1968-as Közúti Jelzések és Jelzőtáblák Egyezménye világosan kimondja, hogy a zöld jelenti a szabad utat. Bár Japán nem írta alá ezt a szerződést, a hatóságok végül a hetvenes években kompromisszumot kötöttek: a lámpák árnyalatát kékeszöldre változtatták, ami megfelel a nemzetközi elvárásoknak, de a japánok továbbra is aóként, azaz kékként hivatkozhatnak rá.
Manapság azonban már vegyes a helyzet Japánban, egyes jelzőlámpák tisztán zöldek, mások inkább kékeszöld árnyalatúak.
Kultúrában gyökerező szokás
A színkeveredés nem csak a közlekedési lámpákra jellemző. A japán kultúrában a zöld és a kék közti határ sokkal elmosódottabb, mint például Európában. Ezért fordulhat elő, hogy egy zöld levél, zöld alma vagy akár egy közlekedési lámpa is ao lesz a japán nyelvben.
Ez a sajátos hagyomány mára mindennapi életük része lett, és jól mutatja, hogy a nyelv és a kultúra mennyire képes hatni még a modern közlekedés legszabályozottabb területeire is.
Ha pedig már a kék színnél járunk, megmutatjuk, hol találhatsz kék stoptáblát:

