A világ életveszélyes útszakaszai között kétségkívül a leghíresebb a Camino de la Muerte, vagyis a halálút, ami annak ellenére kerül a felsorolások élére, hogy ma már alig használják.
A halál útját paraguayi hadifoglyok építették az 1935-ös Chaco-háború befejezése után. Elsődleges célja az volt, hogy összekösse a Yungas régiót és La Pazt, amely Bolívia történelmi, gazdasági és politikai központja, valamint az ország közigazgatási fővárosa.
A foglyok közül sokan meghaltak az út építése közben, és még többen vesztették életüket a későbbi években, amikor megpróbáltak végighaladni rajta.
2007-ben egy aszfaltozott elkerülőutat nyitottak meg, amely lehetővé teszi a teherautók és buszok számára, hogy ne kockáztassák a Halálutat: az új szakasz megnyitása előtt azonban becslések szerint évente 200-300 ember halt meg a halálúton.
Mielőtt bármilyen alternatíva létezett volna, a veszedelmes úton nemcsak kerékpárok és autók, hanem nagy teherautók és buszok is közlekedtek. Ami még rosszabbá tette az átkelést, hogy bár a bolíviaiak az út jobb oldalán vezetnek, ez a szabály nem volt érvényes a halálútra. A sofőröknek a bal oldalt kellett használniuk, mert így jobban ráláttak a meredek szakadékhoz legközelebb eső kerékre, és ez megkönnyítette az elhaladást, amikor két, ellentétes irányból érkező jármű találkozott.
A 2000-es évek közepe óta a halálút közlekedési útvonalból turisztikai célponttá alakult át. Bár néhány turista még mindig nekivág az útnak járművel, sokan egy másfajta izgalomért érkeznek: hogy végigkerekezzenek a hírhedt, közel 64 kilométeres földúton.




Dokumentumfilmek és bloggerek tették vonzóvá, ma már számos cég kínál vezetett túrákat. Még kerékpárt és biztonsági felszerelést is biztosítanak, ha valaki nem hozza a sajátját. Néhány cégnek kísérőjárművei is vannak, amelyek vészhelyzet esetére követik a bicikliseket, extra felszerelést, vizet és harapnivalót szállítva.
Körülbelül egy napig tart, amíg a kerékpárosok több mint 3350 métert ereszkednek La Pazból Coroicóba. A kaland különböző okokból vonzza a turistákat. Egyrészt a táj lélegzetelállító és változatos. Néhányan egyszerűen csak el akarják mondani magukról, hogy megcsinálták, míg mások nem csak az út, hanem magának Bolíviának a történelme miatt érkeznek ide. Bár az út halálos áldozatainak száma jelentősen csökkent az elkerülő megnyitása óta, mégis évente 30-40 haláleset történik, néha kerékpárosok körében is.

