Úgy tartja a mondás, hogy a kutya az ember a legjobb barátja, amivel az az oroszországi autós tisztában van, aki semmiképpen sem akart bajba kerülni a gyorshajtása miatt. Moszkvában az 50 km/órás korlátozás ellenére 187-tel mérték be, ám egy rafinált csel révén a traffipax által készített fényképen nem ő, hanem a kutyája látható – írja a Road & Track.

A Moscow Today riportja szerint a sofőr nemes egyszerűséggel maga elé tartotta a corgit, bár az nem derült ki, hogyan jutott hozzá ehhez az információhoz az orosz hírcsatorna. A kivitelezésbe nem is csúszott hiba, ugyanis a volán mögött emberi alak nem vehető ki, ellenben a négylábú kicsi szemei és hegyes fülei igen. Egy corgi marmagassága azonban átlagosan 30 centiméter, ami kizárja, hogy egyszerre elérje a pedálokat és a kormányt.

A sofőr ezalatt valószínűleg a kormány alatt bujkált, amit a csatorna által megkérdezett ügyvéd is megerősített: bár szerinte látszólag tényleg a kutya ült a volán mögött, nem zárta ki, hogy csak csali volt. „Valószínűleg vele együtt valaki más is vezette az autót. Talán egy intelligens, robotpilótával felszerelt autóról van szó, lévén, hogy az ilyen technológiák már manapság is elérhetőek” – nyilatkozta Lev Voropajev a Gazeta.ru-nak.

Nemrégiben Hollandiában egy autóst lényegében azért bírságoltak meg, mert jegelte az arcát. Arról itt számolt be a Vezess, hogy a kamera hogyan nézte telefonnak a jégakkut: