Az Opelek és Suzukik országa vagyunk, így van ez ma, és így volt ez húsz évvel ezelőtt is. Ha megnézzük a KSH adatait jól látszik: a két márka kiemelkedő számban van jelen a hazai autóállományban.
2005-ben 396 189 darab Opel futott az utakon, a Suzuki 321 747 darabbal lett második. 2020-ban 496 308 Opel rótta az utakat, a második helyen szintén a Suzuki szerepelt 428 863 darabbal.
Egy Opel Astra is lehet érdekes
Tehát ha nagy merítésből akarunk olcsó áron, hatalmas alkatrész utánpótlással, bontós háttérrel rendelkező típust, akkor ezt a két márkát kell alaposan megfontolni. Ezzel együtt le kell mondani a különlegesség varázsáról? Csak családi ötajtósban, kombiban gondolkodhatunk?
Ha nem számít annyira a praktikum, akkor az Opel Astra G kódjelű generációjában akadt egy kivitel, ami ma is érdekesnek hat, és ára igencsak kedvező.
Opel Astra Stufenheck, 1999
Opel Astra G – egy autó minden célra
Amikor ez a generáció kijött, 1998-ban még a kompaktok uralmét éltük, és volt igény a különlegesebb kivitelekre is, még az olyan tömegmodellek esetén is, mint az Opel Astra.
Sokféle benzinmotorral készült az Opel Astra G, 1,2, 1,4, 1,6, 1,8, 2,0 és 2,2 literes változatokat lehet találni, egyedül az 1,6-osból készült 8 szelepes kivitel, a többi hengerenként négyszelepes vezérléssel működik.
Az sem mindegy, melyik motorkódú a változat, mert szinte mindegyikből készült láncos és szíjas vezérlésű. Az XE motorkód végződésűek a szíjasak, az XEP pedig a láncos változatokat jelöli. Utóbbi szervize a költségesebb, emellett a Twin Port motorok szívósor hosszának állító szelepe sem örök életű.
Dízelmotorból kétféle 1,7 literes szívó és egy turbós változat készült hozzá, valamint 2,0 literes és 2,2-es is. Az 1,7-es Isuzu dízelek szívósor kokszosodásra hajlamos motorok, gyengülés, melegen rosszul, vagy egyáltalán nem indulás a jele, de mivel a takarítása nem jár alkatrész költséggel, így nem jelent nagy kockázatot.
Számunkra most egy különleges karosszériaverzió az érdekes, a típus ugyanis szinte minden elképzelhető formában elérhető volt: három- és ötajtós, kombi, kabrió készült belőle. Vagyis a háromajtósból kettő volt, ami ma már furának tűnik.
Opel Astra G Dreitürer (1998)
Vették a fáradságot, és az Opelnél a púpos, kissé esetlen kivitel mellé, – ahol a két hátsó ajtó egyszerűen spórolási okból hiányzik –, készítettek egy lendületes, a Calibra hangulatát némileg tovább örökítő kupét.
Az Opel Astra Coupe
“Remekül gyorsul a 2.2 literes Astra. Százra 8,8 másodperc alatt ér fel. Néhány tizeddel rövidebb is lehetne ez az idő, ha a kettes nem csak kilencvenig érne, ettől függetlenül igen szerencsés a fokozatok elosztása. Átlagos igényekkel közelítve nem rossz a váltó kapcsolhatósága, sportosan azonban nem kezelhető a kissé hosszú úton mozgó kar. Autópályán a gyári 218 kilométeres végsebességet könnyedén eléri az autó.
Más a tengelytáv, mint a háromajtós esetén
Nem tökéletes autó a kupé Astra, csak öröm nézni és főleg menni vele. Sportos autózás után a vezető bensőséges pillanatokat élhet át az autóval, a kihűlő fém pattogása mellett tekintetével a nemes tetőívet simogatva. Egy pillanat műve volt megszeretni az Astra Coupé 2.2 16V-t.” – írtuk korabeli tesztünkben a frissen debütált típusról.
Mitől volt különleges?
A Coupé-t 2000. márciusától gyártották a Bertone torinói üzemében (Grugliasco), a modelleken jól látható Bertone-logók az ajtókon és küszöböknél tűntek fel. Ez nem egyszerű háromajtós karosszéria volt, hanem lényegében egy teljesen egyedi, olasz tervezésű forma ugyanazon a platformon, sok közös alkatrésszel.
Ez a kivitel 18 cm-rel hosszabb az Astra G háromajtósnál, „slankabb”, áramvonalasabb vonalvezetésű, és a karosszérialemezek döntő része egyedileg készült, ami jót tett az autó merevségének is. A típus Wikipedia oldala szerint a futómű finomhangolásában a Lotus is részt vett. Részletek ugyan nincsenek, de a megerősített karosszéria és finomhangolt futómű hozzájárul az átlagon felüli vezethetőséghez.
A kínálat belépő szintjét az 1.8 literes, 16 szelepes Ecotec motor jelentette. A gyártási ciklus elején 115 lóerővel (X18XE1), majd a modellfrissítés után 125 lóerővel (Z18XE) volt elérhető. A a 2.2 literes, 147 lóerős benzinmotor volt a paletta tipikus választása. 203 Nm a maximális nyomaték 4000-nél, a 147 lóerős teljesítményhez elég 5800-ig pörgetni a motort. . Nyomatékos, kulturált járású motor, ami alacsony fordulaton is kellemesen mozgatja a kasztnit, így autópályás cirkálásra kiváló.
Keresett ritkaság a kétliteres turbós benzines, ami a legendás Calibra Turbóból származó C20LET blokk továbbfejlesztése. A maga 190, 192, majd 200 lóerős teljesítményével ez a motor egy teljesen más ligába emelte a Coupét. Elérhető volt a modell gyári kínálatból Irmscher tuningal is, i-Line néven. Anno ilyen kivitelben is járt a Vezessnél az Astra Coupé.
Bár egy sportos kupéhoz kevéssé illik, a Bertone elérhető volt dízelmotorral is. A 2.2 literes, 125 lóerős DTI motor nyers, kerregő hangja és karaktere távol áll a benzinesek finomságától, de a 280 Nm-es nyomatékának köszönhetően alacsony fordulaton is erőteljesen húz.
Nem tucat-Astra, de persze egy huszonéves, alapvetően sportos használt autónál mindig darázsfészekbe nyúlhatunk, ezért a Bertone Coupe tényleg hobbiprojektként javallott, annak viszont egész hálás lehet, hiszen az egyedi karosszériaelemeket leszámítva a hajtáslánc elterjedt darabokból épül fel, a belépési árküszöb alacsony, már csak az “orvos által sosem használt, zárt garázsban tárolt, harmadik autót” kell megtalálni.
Itt elolvashatod teljes beszámolónkat a modellről:
