Abdulkadir Uraloglu török miniszter saját magát buktatta le egy videóval, amelyen az Ankara–Nigdi autópályán 225 km/h-val száguldott egy Audi volánja mögött. A felvételen jól látszik, ahogy a miniszter autója a belső sávban előzget, miközben a háttérben lágy népzene és Erdogan elnök infrastrukturális fejlesztéseket dicsőítő beszéde hallatszik.
A gond csak az, hogy a török autópályákon legfeljebb 140 km/h a megengedett sebesség – szóval Uraloglu jóval túllépte ezt. A rendőrség a felvétel alapján kb. 100 ezer forintnak megfelelő bírságot szabott ki rá.
A botrány miatt a közlekedési miniszter kénytelen volt nyilvánosan bocsánatot kérni. Az X közösségi oldalon úgy fogalmazott:
“Elnézést kérek a nemzettől. Rövid időre valóban túlléptem a sebességhatárt, de a jövőben sokkal körültekintőbb leszek. Csak azért ültem a volán mögé, hogy ellenőrizzem az utak állapotát”
– írta Uraloglu.
Ha Magyarországon történt volna hasonló eset, és mondjuk a mi építési és közlekedési miniszterünk veretett volna 225 km/órával egy hazai autópályán, akkor 312 ezer forintos büntetésre számíthatott volna.
És azt tudod, mikor mennyire büntetnek itthon gyorshajtásért? A Vezess korábbi összefoglalójából kiderül:

