Több mint egy évtizeden át állt elhagyatva a fészer mélyén egy Peugeot 406, amely korábban egy magyar család hétköznapjainak részét képezte, azóta, hogy 1998-ban a gyártósorról hozzájuk került. Vagy a gyerekeket vitték iskolába, vagy a heti bevásárlást intézték az 1,6 literes motorral szerelt szedánnal, amit olyan, akkoriban nem éppen magától értetődő extrákkal vérteztek fel, mint a légkondicionáló, illetve az elektromos ablakemelő.

Főleg a Taxi-filmeknek köszönheti ismertségét a típus, amelyet 1995 és 2004 között gyártottak, mielőtt a helyébe lépett volna a 407-es. A családi autó elsősorban szedán és kombi kivitelben készült, a kakukktojást a kupévariáns jelentette, amit a Pininfarina dizájnstúdióban álmodtak meg. (A rendhagyó 406-ost korábban a Vezess is kipróbálta, a teszt ide kattintva olvasható el.)

A képre kattintva galéria nyílik:

21 fotó

Az évek múlásával a száraz és a nedves időszakok váltakozása, a por és a rozsda is kikezdte az immáron 27 éves autót. Ezzel párhuzamosan a motor beállt, a gumik leeresztettek, és az elektromos rendszer is felmondta a szolgálatot. Miközben a palackzöld Peugeot őrizte a régi emlékeket – akár az ülés alatt hagyott játékokkal, akár a csomagtartóban hagyott hatlemezes CD-tárral –, tavaly szeptemberben a férjnek merész ötlete támadt.

Az egy évtized alatt felhalmozódott lomokon áttörve úgy döntött, hogy másodszor is meglepi feleségét ugyanazzal az autóval.

Ehhez a régi családtag már-már reménytelennek tűnő feltámasztásában a Restomodauto Kft. segítségét kérte. Mindösszesen három hónap állt rendelkezésre karácsonyig – a vizsgáztatással és a forgalomba helyezéssel együtt –, a karosszéria pedig finoman szólva látott szebb napokat is, különösen a hossztartók és a belső küszöbök voltak menthetetlen állapotban, így azokat a székesfehérvári műhelyben újra le kellett gyártani.

A bontó torkából mentették meg a hazai Peugeot-t 6

Fotó: Restomodauto Kft.

A projekt az alváz- és üregvédelemmel, valamint a külső és belső fényezéssel folytatódott. Mindeközben a csapat másik fele a műszaki feladatokon ügyködött: bontott, de jó állapotú motort szereltek be, mivel a réginek a főtengelye már nem fordult át. Az immáron 1,8 literes, 110 lóerős blokkot teljesen felújított váltóval, futóművekkel és fékekkel egészítették ki. Magától értetődő volt a kopó-fogyó alkatrészek cseréje, akárcsak a belső kárpitozás és a műszerfal újraélesztése. Utóbbit megnehezítette, hogy az elektromos rendszert is megviselte a hosszú állás, de felderítettek és orvosoltak minden problémát.

A lakatosmunka volt a legpepecselősebb része az egésznek, mivel a sok hegesztés okozta hőterhelés miatt deformálódtak a lemezek, ezért az ajtókat és az illesztéseket is újra kellett pozicionálni, méghozzá gyári pontossággal – idézték fel a szívmelengető történetet a hazai Peugeot-importőr oldalán.

A bontó torkából mentették meg a hazai Peugeot-t 7

Fotó: Restomodauto Kft.

Habár azóta, hogy elhagyta a szervizt, ismeretlen a Peugeot sorsa, ugyanis a szerviz elveszítette a kapcsolatot a kocsival, a kemény munka meghozta gyümölcsét. A felújítók állítása szerint három hónap alatt az utolsó csavart is átnézték a 406-oson, így az autó mára olyan jó állapotban van, mint volt újkorában.