Órákon át vesztegelt egy kerekesszékes édesapa a feleségével és egyéves ikreikkel a nyári hőségben Kőbányán, miután lerobbant az autójuk. A család épp vissza akarta vinni a kereskedőnek a nemrégiben vásárolt használt járművet, amikor az a Szent László tér környékén felmondta a szolgálatot.

A házaspár a közösségi médiában kért segítséget, ahol sokan ételt, italt és fuvart ajánlottak fel nekik, míg mások bátorító szavakkal próbálták megkönnyíteni a várakozást. Két X. kerületi rendőr járőrözés közben figyelt fel a veszteglő autóra, valamint az idegesen telefonálgató édesanyára.

Miután megállták, megtudták, milyen helyzetbe került a család, amellett, hogy jogi felvilágosítást adtak, azzal is segítettek a házaspárnak, hogy amíg az édesanya intézkedett, az ikrekre a klimatizált rendőrautóban vigyáztak – osztotta meg a szívmelengető történetet a Facebook-oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A rendőrök arról is gondoskodtak, hogy az üzemképtelen kocsit biztonságos helyre szállítsák. „Emberségből jeles” – kommentálták kollégáik, Lajosné Pongrácz Cseperke törzsőrmester és Engel Ernő főtörzsőrmester közreműködését a hatóságok.

Egy kerekesszékes édesapa feleségével és egyéves ikreikkel órákon át vesztegeltek a nyári hőségben Kőbányán, miután...

Közzétette: BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság – 2025. július 27., vasárnap

Néhány éve a mentősök is hősiesen cselekedtek – az akkori gesztusról itt számolt be a Vezess: