2024-ben írtunk róla itt a Vezessen, hogy egy kentuckyi (USA) autókereskedés igazán különleges reklámozási módszert választott: 28 éven keresztül volt a szalon előtt lévő reklámoszlop tetejére „tűzve” egy igazi Dodge Viper. Az idő azonban megtette a hatását, a legendás sportautót ezért leemelték az oszlopról, hogy megkapja a neki járó törődést, amelyről most szintén be tudunk számolni.
A fotókat és a beszámolót köszönjük amerikai barátunknak, Scott Harrisnek, aki maga is nagy autórajongó és remekül dokumentálta a történéseket.
Így zajlott a felújítás
Az 1996-os, V10-es motorral szerelt Dodge Viper RT/10 vadonatúj állapotban került a tábla tetejére. A kereskedés egyik munkavállalója, Alec Girvin szerint az autó mindössze 19 kilométert futott, mielőtt 1996-ban a magasba emelték.
Legutóbb 16 éve újították fel, most pedig újra sor került a restaurálásra.




Az amerikai ikon teljes pompájában
Sokan úgy gondolták, hogy az autó csak egy üres kasztni, azonban a tulajdonos elmondása szerint ez egy teljesen működőképes Viper, amelyet eredetileg újonnan helyeztek fel az oszlopra. Az alábbi galériában a már felújított autó áll a szalonban, káprázatos formában.




A Viper végül visszakerült a helyére
Az autó legnagyobb csodája a nyolcliteres V10-es motor, ami leginkább brutális nyomatékával emelkedett ki a korabeli kínálatból. Maximális teljesítménye 400 lóerő, amit 4600-nál ad le, mellé 3600-tól 630 Nm nyomatéka van. Viszont már ezres fordulattól rendelkezésre állt 305 Nm! Ennyit ma egy átlagos, turbófeltöltős benzines maximumként állít elő. Így érthető, miért volt nehezen kezelhető vadállat a Viper.




Így nézett ki az autó, amikor leemelték az oszlop tetejéről:

