Noha ritkán került képernyőre, kulcsszerepet töltött be Andy Wilman a Top Gearben, lévén, hogy az elmúlt évtizedek során ő volt az ismert autós műsor producere, ami 2022-ben, 33 évad után ért véget.

Nem indult túl fényesen Wilman számára a 2025-ös esztendő sem, ugyanis hat hónapon át nem ülhetett a volán mögé, miután az Egyesült Királyságban még decemberben eltiltották a járművezetéstől. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a 20 mérföld/órás (32 km/órás) zónában 24 mérföld/órával (38 km/órával) közlekedett a Porsche Macanjával, így bemérte őt a traffipax – írja a Carscoops.

Önmagában nem jelentett volna problémát a kisebb szabálysértés, úgy viszont, hogy az elmúlt három évben már negyedik alkalommal kapták gyorshajtáson, borítékolható volt, hogy bevonják a vezetői engedélyét. Bár fellebbezhetett volna a bíróságon, Wilman nem vitatta a büntetése jogosságát.

„Elfogadom a dolgokat úgy, ahogy vannak. A 20 mérföld/órát nehéz betartani, de ezt nyilván sokszor hallottak már, ebből fakadóan nincs mit megkérdőjeleznem vagy megtámadnom” – fogalmazott a meghallgatásán.

Wilmannek az eltiltáson túl ki kellett fizetnie 1042 fontot is, ami a jelenlegi árfolyamon mintegy félmillió forintnak felel meg. A bíróság a férfi jövedelmét figyelembe véve szabta ki a bírságot, ami még Svájcban jellemző.