A defenzív autóvezetés elveit Gerhard Munsch német közlekedéspszichológus fektette le 1972-ben. Szerinte a biztonság növelése érdekében a közlekedő egyének és a társadalom egészének közlekedési kultúráját egyaránt fejleszteni kell.

A szabályok betartására vonatkozó alapelvei ma is érvényesek:

  • A tilosat soha.
  • A kötelezőt mindig.
  • A megengedettet csak módjával.

Egy korábbi felmérésből – amelyről a Vezess is beszámolt – kiderült, hogy a magyarok fele (51%) együttműködő, nyugodt és előrelátó sofőrnek, vagyis úgynevezett defenzív gépjárművezetőnek tartja magát.

A nők és a férfiak között nincs eltérés e tekintetben, viszont az életkor és a lakóhely alapján már kimutathatóak különbségek: a fiatalok és a fővárosiak kevésbé tűnnek előzékenynek a volán mögött.

Az előrelátásban manapság vezetéstámogató rendszerek garmadája, online adatbázisok és a mesterséges intelligencia is a vezetők segítségére vannak. Ha kommunikál egymással a jármű fedélzeti rendszere és a környezete, akkor elkerülhetők olyan balesetek, amelyeket takarásból váratlanul előlépő gyalogosok, kerékpárosok vagy szabálytalanul kihajtó gépjárművek okoznak ‒ írja a közlekedésbiztonsági szakportál.

A mesterséges intelligencia lehetőségei szinte határtalanok, de még rengeteg tanulásra van szüksége, de addig is, amíg az AI teljesen átvenné az irányítást autóink felett, addig bizony nagyon is szükség van az emberi intelligenciára.

Emberi előrelátást igényel például az a közlekedési szituáció, amikor a balra kanyarodó sávot is tartalmazó kereszteződésben „telizöld” van. Az egyenesen haladóknak elsőbbségük van, de a balra kanyarodók sem szeretnének beragadni a következő lámpaváltásig. Néhány másodperc alatt kell felmérnie a balra kanyarodónak, hogy az egyenesen érkezők milyen gyorsan, mennyire határozottan haladnak át a kereszteződésen, mikor tudnak átcsusszanni köztük biztonságosan.

Gerhard Munsch a 70-es években komolyabb, felelősségteljesebb és elkötelezettebb autóvezető társadalmat feltételezett. Ám fél évszázad múltán sem hiábavaló képesség az előrelátás: a közlekedés dzsungelében segít túlélni annak, aki hajlandó vagy képes gondolatban egy lépéssel előrébb járni a többieknél.