Rossz vége lett annak, hogy egy 16 éves amerikai fiú kipróbálta a barátja BMW M4-esét, amit nemrégiben vásároltak neki újonnan a szülei – írja a Carscoops.
A michigani Dearborn városában vitték el egy körre a bajor sportkupét, azonban a fiatal sofőr driftelés közben elveszítette az uralmát felette. A környékbeli biztonsági kamerák rögzítették, ahogy a BMW hátulja hirtelen kitört, majd nekicsapódott az útpadkának, és a füvön állt meg.
Állítólag mind a 16 éves fiú, mind a barátja megúszta sértetlenül a kisebb balesetet. Az alsó hangon 28-30 millió forint értékű autó viszont megsínylette, aminek a hátsó lökhárítója leszakadt, míg a bal hátsó kerék kiszakadt a helyéről.
Mutatjuk az M4 CS-változatát – az alábbi képre kattintva galéria nyílik:




Felelőtlen vezetés miatt beidézték a tinédzsert, aki akár súlyos következményekkel is szembenézhet. A vétségért az 500 dolláros, azaz megközelítőleg 180 ezer forintos pénzbírság mellett 93 nap szabadságvesztés, valamint akár hat büntetőpont is kiszabható.
Kapós modellnek számít a második generációs BMW M4 – mint azt korábban a Vezess megírta, van, aki túlságosan bezsongott azért, hogy hozzájusson egyhez:

