Szerpentinjeinek köszönhetően népszerű helyszín az amerikai benzinvérűek körében a wisconsini Mount Horeb, azonban egy közelmúltbéli találkozó nem zárult minden résztvevő számára felhőtlen sikerrel.
Egy Ford GT sofőrje ugyanis a rekettyésben kötött ki: állítólag egy Mazda MX-5 üldözése közben veszítette el az uralmát az autó felett, ami ráadásul nem is az övé, hanem az apjáé – írja a Carscoops. A képek alapján még egy első generációs darabról van szó, melyet az előző évezred legendás sportautója, a kétszeres Le Mans-győztes GT40 ihletett. 2004 és 2006 között gyártotta a Ford, ez idő alatt alig több mint négyezer példány készült belőle.
Well that's not good
byu/jibsand infordgt
Valószínűleg az is közrejátszott a kicsúszásban, hogy a hatfokozatú, manuális Ricardo sebességváltóval szerelt 5,4 literes, V8-as motor nem éppen bejáratós paraméterekkel bír. Az 558 lóerős teljesítmény és a 678 Nm-es nyomatéki csúcs csak a jéghegy csúcsa: 4 másodperc sem kell a Ford GT-nek ahhoz, hogy 0-ról 100-ra gyorsuljon, és akár 330 km/órás sebességre is képes. Annak ellenére, hogy két évtizedes technikáról beszélünk, a korai GT-k nagyon is kelendőek a szuperautók szerelmesei között, így egy-egy darab rendszerint 350 ezer dollár – átszámítva 125 millió forint – körüli összegért cserél gazdát a használt piacon.
A képre kattintva galéria nyílik:




Öröm az ürömben, hogy a Ford GT kisebb sérülésekkel megúszta a sofőr túlfűtött ambícióit, olyannyira, hogy gond nélkül haza tudott menni a saját lábán is. A szemtanúk elmondása szerint a GT tulajdonosa a fia mögött haladva, egy Corvette ZR-1-ben nézte végig, ahogy a sportkocsija az árokban köt ki.
