Ritka lehetőséget kínál néhány különleges ügyfelének az Audi, ugyanis az ingolstadti márka által csak nemrég létrehozott üzletága ikonikus versenyautókat kínál eladásra. Erősen nyitott a kezdeményezés, mivel a legerősebb, technológiai értelemben is legfejlettebb modellek közül szemezgettek az első merítésre: ezek az endurance-világbajnokság (WEC) 2012-es szezonjában használt R18 E-Tron és az RS5 DTM.
Az R18 E-Tron esetében egy pillanatig sem fér kétség ahhoz, hogy rászolgált a legendás jelzőre, hiszen az LMP1-es szabályrendszerben ez volt az Audi dominanciájának utolsó bástyája. Az összkerékhajtású, dízelmotoros hibrid modell 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is megnyerte a Le Mans-i 24 órás futamot – az utolsó győzelmét ráadásul már nem a 3,7 literes, hanem a 4,0 literes, V6-os TDI-motorral húzta be a négygyűrűs márka.
A képre kattintva galéria nyílik:




A szóban forgó, 207-es számú géphez is fűződik egy győzelem, igaz, nem Le Mans-ból: a spái 6 óráson látta meg elsőként a kockás zászlót, míg az egynapos viadalt az ötödik helyen fejezte be a Romain Dumas, Loïc Duval, Marc Gené alkotta trió.
Ami az Audi DTM-autóját illeti, az még a „régi, szép időkből”, a mostani, GT3-as korszakot megelőző Class 1-szabályrendszerből származik. A karosszéria alatt egy 2,0 literes, turbófeltöltés négyhengeres motor található, ami körülbelül 600 lóerős, de az elképesztő részletességgel kidolgozott karosszériája mellett az aerodinamika kapcsán sem érheti szó a ház elejét. Ez esetben is egy győztes autóról beszélünk, ugyanis a 107-es számú modell az, amivel Timo Scheider megnyerte a német túraautó-bajnokság (DTM) hockenheimi szezonzárójának egyik futamát.
Fotó: Audi
Hogy a későbbiekben milyen különlegességek bújnak még elő az Audi garázsából, nem tudjuk, de nem lepődnénk meg, ha a folytatásban is előkerülne egy-két prototípus. Az Audi közleménye annyit ír, hogy az első autókat a nyáron szállítják ki új tulajdonosaiknak. Velük utána sem szakad meg a kapcsolat, mivel a rendszeres ellenőrzések, az esetleges javítások, valamint az alkatrészek kapcsán folyamatos támogatást ígérnek a németek.

